Hatalmas, gyémánt alakú anomália tűnt fel az égen Dániában

2017. március 13., hétfő




Nem tudják mi lehetett, de sokáig látható volt, és több tucat szemtanú érzékelte.

Optikai illúzió? Érzékcsalódás? Egy olyan égi jelenség, amit még soha nem figyeltek meg? Vagy egy titkos hologram kísérlet?

Számtalan elmélet felvetődött már annak a felvételnek a kapcsán, melyet nemrég tettek közzé, és amit eredetileg egy dán halász készítet, miközben hajójával a nyílt vízen tartózkodott.

Ekkor pillantotta meg ugyanis azt a szokatlan, leginkább talán egy gigantikus gyémánt alakzatra hasonlító anomáliát, mely hosszú időn át az égen volt látható.

A videót még tavaly novemberben készítették, de még ma sem tudni, mi látható rajta, noha rengeteg elmélet született már megfejtésként.

Az egyik lehetséges magyarázat az, hogy valamiféle optikai illúzió. Ám ha ez így van, akkor látnunk kellett volna már hasonló jelenséget világszerte.

Az is lehet, hogy egy hologram, vagyis a HAARP egy titkos hologram kísérletének része lehet, vagy egyfajta mellékterméke. Azonban ez sem valószínű, ugyanis ha jobban megnézzük a képet, észreveszünk az anomália alatt valamit, ami bizonyító erejű lehet.

Mégpedig egy árnyékot. Ez az árnyék rengeteg mindent kizár, többek között az optikai illúziót, és a hologram tényét is.

Akadtak olyan vélemények, melyek szerint ez azt bizonyítja egyértelműen, hogy mivel árnyékot vet a tárgy, az tényleg a képen van, és szilárd.

Tehát nem lehetett délibáb. Talán egy gigantikus, az óceánból kitörő anyahajó lehetett, vagy egy olyan idegen szerkezet, mely épp bekapcsolni készült az álcázó berendezését?

Nem tudni, de akadtak olyanok is, akik a videó kapcsán azt gyanították, hogy az sem kizárható, hogy a titokzatos fekete lovag nevű 13.000 éves műhold látható a felvételen.

A felvételen még egy fénylő gömb alakú valamit is észre lehet venni, mely a nagyobb objektum körül bukkan fel.

Ez lehet valamiféle előőrs, vagy egy érzékelő, mely figyeli az anyahajó közvetlen környezetét, és elhárítja a veszélyeket.

Az egyik legvadabb elmélet szerint - már ha a fentiek nem voltak elég érdekesek - egyes ufó kutatók azt állítják, hogy a távolban felsejlő matt gyémánt alakú tárgy nem más, mint egy az óceán mélyéről kiemelt, antigravitációval lebegtetett üledékdarab.

Egy olyan, több kilométeres kőzet, és üledékhalmaz, melyet egy vonónyalábbal vontatnak éppen ki az űrbe, egy anyahajóhoz.

Az idegenekről köztudott, és különféle beszámolókból is tudjuk, hogy a földönkívüliek előszeretettel gyűjtögetnek be bizonyos dolgokat a Földről.

Embereket, állatokat, szöveteket, kőzeteket, növényeket. Talán egy ilyen folyamatot sikerült megörökíteni?

Vagy semmi sem az aminek látszik, és csak a szemünk játszik velünk?

rejtély rejtélyek megmagyarázhatatlan ufó ufók idegen idegenek összeesküvés


Megtekintések száma: 35809





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet