Hatalmas Magyar SIKER! Mónus József íjász sikere Törökországban!

2018. június 10., vasárnap




“Csak az járt a fejemben, hogy győznöm kell és megmutatnom a Világnak a magyar zászlót” Gratuláljunk neki!

Bizánc bevételének 565. évfordulója alkalmából rendezték meg Törökország legnagyobb városában, Isztambulban az idei év első jelentős nemzetközi versenyét, a Hódító Kupát, ötven ország ötszáz íjászának részvételével. 

Mónus József magyar hagyományőrző nagy fölénnyel nyerte meg a távlövő íjászok 50 fontos húzóerőre korlátozott kategóriáját.

A versenyről tudni kell, hogy ez a legnagyobb törökországi nemzetközi íjászverseny. 

Mutatja ezt az is, hogy a hazaikat képviselő versenyzőket ezer íjászból választották ki. 

A viadal nagysága nem rémített meg, és csak az járt a fejemben, hogy győznöm kell, és megmutatnom a világnak a magyar zászlót – fogalmazott lapunknak a boszporuszi versenyről Mónus, aki hozzátette: mentálisan és fizikálisan is kimerült.

A hagyományőrző egy általa készített szkíta íjjal indult el a versenyre, amelyre ugyan kevés ideje volt felkészülni, de sikerült a dobogó tetejére állnia.

– Április végén még a tengerentúlon tartózkodtam, Kanadából lőttem át az Egyesült Államok területére, a Niagara-vízesés felett. Így körülbelül csak egy hónapom maradt felkészülni a törökországi megméretésre. 

Naponta ezret lőttem, napi nyolc órában. Érdekesség a nagy hagyományokkal rendelkező versennyel kapcsolatban, hogy egykor az uralkodók is kedvelték és gyakorolták a távlövést. 

A bajnokok tiszteletére emlékoszlopokat emeltek, amik ma is fellelhetők a város különböző pontjain.

Az íjász a küzdelem után arról beszélt, hogy óriási érzés volt felemelni a magyar zászlót a két félholdas török lobogó között.

– Minden fáradságot és szenvedést felülír ez az érzés. Könnyes volt a szemem, de joggal tettem fel a kérdést: van még valaki, aki szeretne a magyarok ellen harcolni? – osztotta meg a győzelem pillanataiban megfogalmazódott gondolatait a Fehér Farkas néven is ismert íjász.

Mónus a hatalmas siker után beszélt a jövőbeli terveiről is: több külföldi versenyen is elindul, az Egyesült Államok mellett az egzotikus Kirgizisztánban is győzedelmeskedni szeretne. 

Ezenkívül hazánkban az egrihez hasonlóan három bástyalövést tervez.

Ez azt jelenti, hogy Diósgyőr, Várpalota és Visegrád várainak bástyáiból fog – saját bevallása szerint – egy, a józan ész határánál kisebb célpontra lőni.

OSZD MEG másokkal is!

hihetetlen magyarsag siker magyraország nemzet


Megtekintések száma: 59167





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet