Hatalmas napkitörések borzolják a kedélyeket. Megőrült a Nap?

2017. április 6., csütörtök




Elképesztő dolgokat észleltek és mértek a Napnál 24 óra leforgása alatt.

Nemrég 24 óra alatt úgy tűnt a NASA méréseiből, hogy a Nap teljesen megbolondult.

Ilyen rövid időintervallumban ilyen nagy erejű napkitöréseket még nem tapasztaltak korábban.

Az Amerikai űrügynökség már egy jó ideje figyeli a Napunk tevékenységét, és azt, hogy mikor, milyen aktivitás mérhető a közvetlen közelében. Ez azért is fontos, mert így előre láthatjuk, ha egy gigantikus napkitörés keletkezne, mely felénk irányul.

Ez ugyanis tönkre tehetné a teljes elektromos hálózatunkat, és a műholdjainkat.

Ezek tehát lehetnek akár komolyan veszélyesek is, ám szerencsére elkerülte az emberiséget eddig a végzet.

Most nemrég 24 óra alatt három nagyobb napkitörés is keletkezett, azonban a tudósok és a NASA szakemberei szerint ártalmatlanok, ugyanakkor hatással lehetnek majd a Föld légkörére.

Ez pedig azt jelenti, hogy akár valamilyen mértékben ránk, emberekre is fizikailag hatással lehet.

Még a GPS rendszereket, és a telekommunikációt is megzavarhatják ezek a kitörések. Ha lesz is komolyabb következményük, arra USA, Kanada, és Dél-Amerika területén kel számolni.

A mostani 3 nagy napkitörést M-osztályú napkitörésként sorolták be. Ezek már elég nagyok, de még így is tízszer kisebbek a valaha mért legnagyobb kitöréseknél.

A hírhedt Carrigton-esemény volt a valaha mért legnagyobb napkitörés, mely akkoriban egy csomó elektromos eszközt, hálózatot tett tönkre a bolygón.

A sarki fényeket a katasztrófát követően még a karibi térségben is látni lehetett, de érkeztek jelentések arról, hogy mg a Szaharában is észleltek hasonló fényeket. Akkoriban több milliárd dolláros károk keletkeztek, ma ennél jóval nagyobb lenne a fizikai és anyagi pusztítás.

Ha egy hatalmas napvihar betalálna minket, az akár az egész életet elsöpörhetné a bolygónkról.

Ha megvan a megfelelő energiája, és mérete hozzá, akkor a Földünk mágneses terét egyszerűen „lefújná” és védtelenek lennénk a kozmosz gyilkos sugárzásával szemben.

OSZD MEG másokkal is!

tudomány globális kataklizma napvihar napkitörés


Megtekintések száma: 47162





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet