Hatalmas repedések, és hasadékok tarkítják a pokol bejáratát

2017. február 6., hétfő




A füstölgő hegy, vagy ahogyan sokan hívják: a "pokol kapuja" közelében az utóbbi időben rengeteg geológiai aktivitás zajlott.

Létezik Etiópiában egy hely, mely geológiailag az egyik legaktívabb helynek számít a területen. Olyannyira így van ez, hogy a szóban forgó vulkánt el is nevezték Erta Ale-nek.

Sokan azonban csak füstölgő hegyként, vagy a pokol kapujaként hivatkoznak rá. Még Január végén figyeltek fel rá különféle műholdas felvételeken, hogy több repedés jelent meg a vulkánon.

A műholdképen látható vörös foltok valójában forrópontok, amik két különálló lávafolyást ábrázolnak. Az is jól látható, hogy a lávatavakból vulkáni gőzök és gázok távoznak.

Később újabb hasadékok jelentek meg rajta, ezeken keresztül lassan láva kezdett el a felszínre bugyogni. Ebből adódóan az ott kialakuló lávatavak szintje nőni kezdett, és ezek a fortyogó kis tavak megduzzadtak.

A lávaszint emelkedésével kialakult egy olyan kis idillikus világ, mely a pokol egyik bugyrához kezdett el leginkább hasonlítani.

A vulkán maga nagyon aktív, és 1967 óta folyamatosan működik, és ontja magából a füstöt és a lávát.

Az Erta Ale a világ egyik legmélyebb fekvésű vulkánja. Legmagasabb pontja 613 méterrel emelkedik a tengerszint fölé.

Zseniálisak a róla készült képek. Olyan, mintha nem is ezen a Földön járna az ember, hanem valamiféle riasztó, és egyben nagyon nyomasztó, sötét világban, ahol a sötétség mellett a tűz uralkodik, és az átható forróság.

Mintha tényleg a pokol kapujánál állnánk és arra várnánk, hogy bebocsátást nyerhessünk magához az ördöghöz, hogy egy utolsó pókerjátszmát még lezavarjunk vele.

A vulkánokat szinte csodálja az emberiség. Veszélyesek, de sokszor mégis igen látványosak, főleg a mélyből a felszínre törő izzó lávatömeg.

Egyre több videó, fénykép, és különféle műholdas fotó kerül a netre ilyen, és ehhez hasonló vulkánkitörésekről.

Ha tetszett, OSZD MEG másokkal is!

érdekes érdekesség természet


Megtekintések száma: 32500





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet