Hátborzongató: a felfedezés alapjaiban változtatja meg, amit az emberi faj eredetét is megkérdőjelezi!

2018. december 3., hétfő




Egészen megdöbbentő felfedezést tett egy spanyol kutatókból álló csoport egy ásatás során az észak-afrikai Algériában.

A régészeti feltárás során talált kőeszközök teljesen új megvilágításba helyezi mindazt, amit az emberré válás folyamatáról eddig tudtunk.

Az Algírtól 300 kilométerre fekvő Ain Boucherit lelőhelyen talált kőeszközök 1,9–2,4 millió évesek...

És ezek azt bizonyíthatják, hogy lehet, hogy mégsem Kelet-Afrikából indult útjára az emberi faj.

A kövek azokra az eszközökre hasonlítanak, amelyet a kelet-afrikai olduvai kultúra használt élelmiszer-feldolgozásra használt, a mellette talált csontok pedig a krokodilok, az elefántok és a vízilovak őseitől származnak.

A Science folyóiratban publikált tanulmány pedig azt jelenti, hogy így 600 ezer évvel korábban jelenhettek meg az emberek Észak-Afrikában, mint az eddig hitték.

Mivel emberi maradványokat nem találtak az ásatás során, a kutatók azt nem tudták megállapítani, hogy kik használhatták az eszközöket.

Ez igazán hátborzongató...

Ha tényleg minden kutatási eredmény napvilágot lát, akkor jelentősen újra kell majd írni bizonyos szakaszokon a töredelmünket.

OSZD MEG másokkal is!

Forrás: Quibit, Eurekalert

tudomány rejtély hihetetlen rejtélyek evolúció törétnelem


Megtekintések száma: 8188





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet