Hátborzongató állítás: testápolókon keresztül manipulálják a génjeinket?

2017. április 7., péntek




Bizonyították, hogy a gének működését szabályozó anyagokat a kereskedelmi forgalomban lévő testápolókkal bőrön át is be lehet juttatni a sejtekbe.

Elképesztő módon képesek manipulálni minket a szépségipar érdekeltségei, és a különféle kozmetikumok gyártói. Ráadásul ezekről mindenről tudnak, de mélyen hallgatnak az ügyben. - állítják sokan.

Nemrégiben kiderült ugyanis, hogy a gének működését egyes anyagok szabályozni tudják, vagyis meg tudják változtatni.

És ezek az anyagok az általános testápoló, és kozmetikai termékekben is jelen vannak, és képesek a bőrünkön keresztül bejutni a szervezetünkbe, hogy ott aztán kifejtsék a manipulációs hatásukat.

Ezt több független kutatás is bizonyította évekkel ezelőtt, és a 2016-os év végén egy újabb meggyőző kísérletsorozat támasztotta alá az egészet.

Eddig azt gondolták, hogy a bőr mélyebb rétegeibe egyszerűen lehetetlen, vagy nagyon nehéz lejuttatni olyan anyagokat, melyek képesek módosítania sejteket, azok szerkezetét, és a géneket. Főleg azért gondolták így, mert a bőr feladata eredendően az lenne, hogy egyfajta falként védje a szervezet belső ökoszisztémáját a külső hatásoktól, behatolóktól.

Az egészet úgy demonstrálták, hogy gömb alakú nukleinsavakból álló nanorészecskéket kreáltak, amely képes behatolni a bőr mélyebb rétegeibe.

A gömb alakú részecskék átmérője nem nagyobb, mint egy hajszál vastagságának ezredrésze, és rendelkeznek azzal a különleges képességgel, hogy hozzákapcsolódjanak a természetes fehérjékhez. Ez teszi lehetővé, hogy áthatoljanak a bőr rétegein, és belépjenek a mélyebben lévő sejtek belsejébe.

Minden abban az egyszerű, de eddig nem ismert titokban lappang, hogy milyen apró a gömbszerkezete a nukleinsavaknak, és mekkora a sűrűségük. A lineáris felépítésű anyagok és részecskék nem képesek beépülni a szervezetbe, ellenben a gömb alakú nanorészecskékkel, melyek a bőr legmélyére is lejutnak, és ott reakcióba lépnek a sejtekkel, és beépülnek.

Így ha a bőrön alkalmazzuk, akkor az el tudja kezdeni módosítani a génjeinket.

Az egész azonban két aspektusból is érdekes: az egyik az, hogy ezzel betegségek eredetére deríthetnénk fényt, és célzott kezelésekre való krémeket hozhatnak létre, másfelől roppant veszélyes tendenciára világít rá.

Az összeesküvés elmélet hívők szerint ugyanis erről már rég tudnak a kozmetikai ipar szereplői, és a különféle gyártók, és folyamatosan titkolták a kísérletek eredményeit.

Már 10 éve, hogy rendelkezhetnek ezzel az információval, de legalábbis sejthették, hogy a nem eléggé hatékonyan letesztelt mellékhatásokat figyelő tanulmányok nem voltak elég alaposak.

Sőt, akadnak olyanok is, akik egyenesen azt állítják, hogy napjainkban az egyre növekvő bőrrákos megbetegedésekért ezen génmanipulációs anyagokat tartalmazó krémek, kozmetikumok felelnek.

Hogy mi az igazság, nem tudni, rengeteg ellenőrző vizsgálatra lenne szükség, amit nagy valószínűséggel a gyártók ilyen-olyan okokra hivatkozva megtagadnának, vagy ellehetetlenítenének.

OSZD MEG másokkal is!

tudomány egészség orvostudomány genetika


Megtekintések száma: 333162





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet