Hátborzongató: emberfejű lényt találtak Indiában!

2017. augusztus 21., hétfő




Az egész falu retteg, egyesek szerint az ördög maga jött a világra.

Senki sem tudja, hogy mi lehet. Azt sem, hogy pontosan mikor készült róla ez a kép, és hogy a lány azóta is életben van-e, de annyi bizonyos, hogy nem egy hamis felvételről van szó, mivel videó is készült a bizarr lényről.

A helyiek nagyon meg vannak ijedve.

Egyesek boszorkányságot sejtenek a dolog mögött, mások szerint maga a Sátán született le a Földre.

Megint egy másik teória szerint arról van szó, hogy az indiai vizek annyira fertőzőek, hogy ezek tették ilyenné ezt az állatot, mely eredetileg talán egy kecske lehetett.

,,Egy furcsa lényt fedeztek fel Indiában… Az állat, amelyiknek látszólag emberi feje van, az egész falut rettegésben tartja.” - ezzel a szöveggel töltötték fel a videót a közösségi médiába és az interneten futótűzként kezdett el elterjedni a híre.

Rendszerint valamiféle születési rendellenesség, van genetikai mutáció szokott hasonló csúfságokat eredményezni.

A mostani jószág, vagy inkább szörnyeteg azonban az orvosokat, állatorvosokat is meglepte.

Látható, hogy a lényt tartania kell az ott tartózkodó falubélieknek, mivel valószínűsíthető, hogy a teste nem bírja el saját súlyát.

Elképesztő, és tényleg olyan, mintha emberi feje lenne, de közben mégis van benne valami démoni. Egyenesen a pokol szülöttének tartja a legtöbb helybéli, és nem értik, hogy az állatot miért nem pusztították még el...

OSZD MEG másokkal is!

paranormál hihetetlen bizarr ijesztő durva


Megtekintések száma: 153780





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet