Hátborzongató lények nyüzsögnek London csatornáiban?

2017. október 11., szerda




Állítólag immúnisak a patkányölő szerekre, sőt egyes feltételezések szerint ez okozza folyamatos növésüket.

Egyre több óriáspatkányt látni London csatornáiban, és egyre gyakoribb az is, hogy ezek a hatalmasra nőtt gusztustalan és riasztó lények az éjszaka során az utcákra merészkednek.

Mutáns patkányoktól hemzseg London! – cikkeznek mostanában a híroldalak. Bár a jelenség nem újkeletű, az tény, hogy az utóbbi időben nagyon megszaporodtak az észlelések.

Abban talán mindenki egyetért, hogy szó szerint a rémálmaink válhatnak valóra, ha szembejönne velünk egy ekkora példány, mint amelyet egy londoni gázszerelő talált munkája közben a napokban.

A több mint egy méteres, már halott állat a férfi szerint nagyobb, mint a saját macskája és kutyája együttvéve. A gigapatkány egy játszótéri bokor alatt hevert. Kollégái kidobták a szemetesbe, de előtte még lefotózták.

A Daily Mailnek nyilatkozó férfi elmondta, hogy a környéken az utóbbi időben nagyon elszaporodtak a patkányok, és hiába irtják őket, a mutálódott állatok már szinte immúnisak a patkányméregre. Sőt, mintha híznának és nőnének tőle…

Mint már írtuk, egyre gyakrabban, egyre nagyobb példányok kerülnek elő a londoni csatornákból. A patkányoknak talán a legősibb populációja élhet itt a nagyvárosban a föld alatt, hiszen a londoni metró a világ legrégebbinek számító földalatti metróhálózata.

A patkányok szokatlanul óriási méretének okáról mindenki csak találgat. A szakemberek szerint elképzelhető, hogy a vízbe és csatornákba juttatott vegyszerektől nőnek ekkorára, míg mások szerint a Londonban már szinte mindenhol – így a csapvízben is(!) – jelenlévő kábítószer származékok váltották ki a riasztó növekedést.

Ha ez így folytatódik, ki tudja mekkora méretűre nőnek, és mennyire lesznek agresszívak! – nyilatkozta egy férfi, aki gyakran lát az utcájában óriási példányokat futkosni esténként.

Egyre zavartabb a viselkedésük, és egyre bátrabbak az emberrel szemben. Olyan mintha már nem félnének tőlünk.

Olyan vad pletykák is szárnyra kaptak a közelmúltban, hogy kihűlt hajléktalanok holttestein élnek egyes patkánycsoportok.

Ezek a pletykák mindjárt nem is tűnnek annyira valótlannak, ha megemlítjük, hogy Dél-Afrikában már korábban is számoltak be brutális esetekről óriásira nőtt patkányokkal kapcsolatban.

Egy ízben például két csecsemőt faltak fel az éhes rágcsálók.

hihetetlen rejtélyek bizarr


Megtekintések száma: 306486





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet