Hátborzongató titkot rejt az emberi sperma!

2017. október 10., kedd




Tudósok fedezték fel, az elmúlt évek egyik legfontosabb biológiai felfedezése.

Tudósok tették meg az emberi örökítőanyaggal, pontosabban a spermával kapcsolatos legnagyobb felfedezésüket.

Legalábbis a mostani felfedezés nagyon nagy horderejű, mivel a világ egészségi színvonalához járulhat hozzá.

Sőt, emberek millióinak életét mentheti meg a most szerzett tudás.

Arról van szó, hogy a szakemberek 27 különféle vírust fedeztek fel az ondóban. Ezen vírusok nem mindegyike van állandóan jelen, de ennyi tartózkodhat a spermában egyidejűleg.

A mostani kutatás rávilágított, hogy a nemi betegségek, és más vírusok terjesztésében is óriási szerepe van a spermának.

Nemrég derült ki, hogy a Zika-vírus a fertőzést követően akár hat hónapon át is képes életben maradni az ondóban és ezzel nemi úton is terjedhet.

A felfedezés az Oxfordi Egyetem egyik kutatócsoportját is megihlette, akik azt vizsgálták, milyen vírusok képesek a spermában életbe maradni. Idáig ugyanis nagyon kevés információ volt ismert erről a kutatási területről.

Legkevesebb 27 különféle vírus lehet jelen a spermában és legalább 11 képes életben maradni a herékben.

Ez hatalmas arány.

Korábban azt gondolták, hogy nem képes csak néhány vírus eljutni a spermákig, és ott életképes maradni. Azt azonban egyelőre nem is sikerült megfejteniük a kutatóknak, hogy a spermákban hogyan is tudnak életben maradni ezek a vírusok.

Az, hogy a talált vírusok a legkülönfélébb családokból származnak, arra utal, hogy nem speciális vagy konzervált mechanizmusnak köszönhetően képesek túlélni a férfi szaporítószervekben.

Az sem világos teljesen, hogy az ondóban észlelt vírusok mindegyike szexuálisan átadható-e, fennáll ugyanakkor a veszély, hogy a kórokozók egy része képes megváltoztatni a spermiumok DNS-ét, örökletes betegségeket idézve elő a születendő utódokban.

OSZD MEG másokkal is!

tudomány hihetetlen emberi test bizarr biológia


Megtekintések száma: 158820





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet