Vérfagyasztó volt a hangszíne, és inkább a robotok lázadása jut róla eszünkbe…
Ma már ugyan nagyon is természetesnek vesszük, hogy az élő emberek hangjától szinte teljesen megkülönböztethetetlen hangon szólnak hozzánk a virtuális személyi asszisztensek, mint amilyen a Cortina, vagy a Siri.
Ezek fő jellemzője nem csak a felhasználó barátság, hanem az, hogy a hangszínüktől ne kerülgesse az embereket a frász.
Erre azért is van különösképpen szükség, mert bár életünk egyre inkább modernizálódik, nem mindenki bízik meg teljes mértékben a robotokban.
Ez köszönhető többek között a rengeteg mesterséges intelligencia gonoszságáról, és robotok emberek feletti hatalomátvételéről szóló filmnek, és a technológiai újítások iránti ódzkodásnak.
A kedves hang azonban nem mindig volt jellemző ezekre a rendszerekre. Sőt, a világ legelső emberi hangot utánozni képes gépe olyan ijesztő hangon beszélt, hogy az emberben a hallgatása közben valósággal meg tudott fagyni a vér.
Ez a rendszer az 1939-es világkiállításon mutatkozott be először, ami akkoriban hatalmas szám volt, és fontos rendezvény.
A Bell Labs egyik mérnöke, Homer Dudley készítette, és Vodernek nevezte el.
Akkoriban ez szinte forradalmi eszköz volt, azonban sokakat megijesztett, majd hallani fogjátok, hogy miért.
Voder nem csak egyszerűen visszamondott egy ember által kiejtett szót, vagy mondatot, hanem egy leginkább futurisztikus orgonának tűnő, pedállal felszerelt billentyűs hangszer előtt ülő működtetőjének köszönhetően bármilyen szöveget képes volt érthetően elmondani.
A Voder végül sohasem terjedt el, noha nem is reméltek tőle sokat a készítők, és a vállalat. Sokkal inkább volt egyfajta technológiai demó, egy show elem a rendezvényen.
A New Yorkban megejtett bemutatóról még egy riasztó hangfelvétel is készült melyben hallani lehet Vodert működés közben.
Nem érdemes éjszaka végighallgatni, mert nem biztos, hogy nyugodtan fogsz tudni elaludni.
Az azonban biztos, hogy a vérfagyasztó, elnyújtott robothang hallatán rögtön a gépek lázadása, és a mesterséges intelligencia öntudatra ébredése jut eszünkbe…
Ha te is ijesztőnek találod Vodert, OSZD MEG másokkal is!