Hazudik a média? Többen követték el a las vegasi mészárlást, és erre több bizonyíték is van - állítják sokan!

2017. október 6., péntek




Hamis zászlós operatív hadművelet volt Amerika legnagyobb mészárlása? Bonyolódik az ügy Stephen Paddock merénylete körül.

Senki sem tudja, hogy Stephen Paddock miért tette azt, amit tett. Mint ismeretes, nemrég 59 emberrel végzett, és legalább 600 embert megsebesített gépfegyverrel, a Mandalay Bay kaszinó egyik emeletéről.

A sebesültek közül 50 embernek életveszélyes az állapota, így tovább nőhet a halálos áldozatok száma.

Annyi bizonyossá vált, hogy a merénylőnek volt menekülési terve, és egyre több hír szól arról, hogy valójában több merényletet is tervezett volna, például Chicagoban és Bostonban is.

A rendőrség megerősítette, hogy Paddock levelet hagyott hátra a szállodai szobájában, azonban - mint Lombardo seriff fogalmazott - ebben nem esett szó öngyilkosságról. A levél tartalmáról a seriff nem kívánt nyilatkozni.

A seriff hozzátette: elképzelhető, hogy valaki segített neki. Különböző hírportálokon és blogokban megjelent találgatások szerint Stephen Paddock nem az egyedüli elkövetője volt a tömegmészárlásnak.

Az ezt felvetők szerint ugyanis a 64 éves férfi részben fizikailag sem volt olyan állapotban, hogy automata fegyvert használjon, részben pedig a megfelelő előképzettsége sem volt meg az automata fegyverek használatához.

Egyre többen vannak, akik szerint Paddocknak valaki, vagy valakik segíthettek. talán nem is maga Paddock volt a mészárlás kiagyalója, és a nagy agy a háttérből irányított.

Először is, A szállodában nem csak egy ablak volt kitörve, amin keresztül tüzeltek, hanem több is. Az alábbi felvételen látható két ablak, külön hotelszobából nyíltak és volt egy harmadik is a negyedik emeleten.

Fura, hogy a szomszéd szobában lévők is arról számoltak be, hogy több ember volt a másik szobában.

Ezt a hotel alkalmazottai számlákkal is megerősítették.

A fegyverszakértők szerint bár Paddock értett a fegyverekhez, nem lőhetett volna le ennyi embert. A fegyvert ennyi lövés leadásához elég sokszor kellett volna után tölteni is.

A szemtanúk elmondták - és a felvételeken is hallatszik - hogy közelebbről is rálőhettek a tömegre, ugyanis egyes sorozatok jóval hangosabbnak hangzanak.

A mészárlás elején a Las Vegasi lövöldözés hallható, utána egy AR15-ös fegyver látható, amilyennel állítólag a gyilkos lövöldözött. Azonban a két hang nem is hasonló. Viszont utána a videón, egy M240-es géppuska látható, hallható.

Erre már sokkal jobban hasonlít a tömeggyilkos fegyver hangja. A gond csak az, hogy ez nem egy könnyű kézi fegyver, hanem egy sokkal nehezebb, katonai eszköz...

Sokak szerint az egészet inkább egy profi, operatív csoport végezhette el, egyfajta hamis zászlós - false flag - hadműveletként.

Erre utalhat az is, hogy egy valóságos fegyverarzenált találat a férfi kocsijában is, mely a las vegasi hotel parkolójában volt.

Minden jel arra utal tehát, hogy nem egyedül vitte véghez az egészet.

Sőt, egy rendkívül bizarr elmélet szerint nem kizárt, hogy Paddocknak semmi köze nem volt az egészhez, hanem kellett egy "merénylő", aki a fedett zászlós hadművelet után elviszi a balhét. Érdekes ugyanis, hogy mindenki csendes embernek ismerte, és senkinek nem tűnt fel, hogy "kettős életet" él.

És hogy mi lett volna a merénylet értelme, ha valóban megrendezték?

A felelem keltés. Sokak szerint ez ugyanis egy megrendelés volt, hogy újra kereszttűzbe kerüljön a szabad fegyvertartásról szóló törvény, amit egyes politikai erők minden áron megpróbálnak ellehetetleníteni.

„El tudják képzelni, hogy ezt egyedül hozta össze? (…) Azt a következtetést kell levonnunk, hogy egy bizonyos ponton segítették” – mondta el. A nyomozás természetesen kitér a feltételezett segítő felderítésére is Ugyanakkor a sheriff azt sem zárja ki, hogy „egy szuperemberről van szó (…), de ezt igazán kétlem”.

OSZD MEG másokkal is!

rejtély érdekes rejtélyek érdekesség összeesküvés bizarr


Megtekintések száma: 116798





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet