Hiba a holografikus világban: erről a videóról beszél most a világ!

2023. május 16., kedd




Valami drasztikusan megváltoztatta az égboltot felettünk. 

Szinte nem telik el úgy egy hét, hogy ne számolnának be a világ valamely pontján furcsa légköri fényjelenségekről.

A legtöbb jelenség ugyan már ismert, de eddig nagyon ritkán fordultak elő, míg másokra még a tudósoknak is nehézséget okoz a magyarázatot adni. 

A legfrissebb ilyen esetet Kanadában, Kelowna környékén fotózták 2018. március 23-án.

A képek naplementekor készültek, és úgy fest, mintha csak az égbolt felén ragyogna a Nap fénye, a másik fele pedig mintha árnyékban lenne.

A Global News tv csatorna vezető meteorológusa, Kristi Gordon szerint valami természeti akadály, például a messzeségben látható hegyek blokkolták a nap fényének egy részét. 

Csakhogy a helyiek szerint a hegyek ott állnak minden nap, de ilyen naplementét még sosem láttak a környéken, mióta az eszüket tudják…

Alighanem abban igaza lehet az időjósnak, hogy valami blokkolta a fényt, de hogy mi lehetett, az rejtély. 

Talán megint az összeesküvés-elméletek kedvelőinek lesz igazuk, és kiderül, hogy az égbolt, amit látunk, mégiscsak egy hologram. 

OSZD MEG másokkal is!

Forrás: napiufo.hu

rejtély hihetetlen összeesküvés bizarr mátrix


Megtekintések száma: 79744





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet