Higanymérgezés: vakcinákon keresztül juttatták be az emberek szervezetébe évtizedeken keresztül?

2018. március 17., szombat




Tervezett népességredukáció zajlik, vagy valami más álla háttérben?

Komoly népességcsökkentés zajlik az egész világon az oltásokon kersztül - állítják olyan szakemberek, akik korábban több nagyobb oltásprogramban vettek részt.

Elmondásuk szerint az oltások nagy részét még csak nem is ellenőrzik a jogszabályoknak megfelelő módon.

Ez pedig már önmagában felveti a gyanút: az emberek mérgezése szándékos lehet...

Ehhez jön még az hozzá, hogy az oltások egy jelentős részében higany is található, erről pedig ma már tudja a tudomány, hogy erősen mérgező, és rombolja a szervezetet.

Dr. Mercola ismert amerikai orvos-szakíró úgy véli, szinte semmilyen kétely nem merülhet fel azzal kapcsolatban, hogy a thiomersal, ez a 49,6%-ban etilhiganyt tartalmazó tartósítószer sok esetben játszott közre az autizmus kialakulásában.

Jól megalapozott tény, hogy a higany az emberi szervezetben immunrendszerbeli, érzékelési, neurológiai, mozgás- és magatartásbeli funkciózavarokat okozhat – vagyis olyan elváltozásokat, amelyek mindegyike autizmusra vagy ahhoz hasonló tünetekre vall.

Emellett más összetevő is lehet az oltásokban, amely károsodást okoz.

Donald W. Miller, Jr. kísérleteiben kimutatta, hogy a higany agyra gyakorolt hatását tekintve figyelembe kell venni egy további fontos tényezőt is, nevezetesen az összetett toxikusságot, ami azt jelenti, hogy a higany hatása más méreganyag jelenlétében erősödik.

Patkányoknál kimutatta, hogy a higany kis dózisban 100-ból egy patkány pusztulását okozza. Alumínium hatására ugyanezt az eredményt kapta.

Ám a két anyag kombinációja meglepő hatást mutat: az összes patkány pusztulását eredményezi. 

A higany, amely 1%-os halandóságot idéz elő, alumíniummal együtt már 100%-os halandósági rátát mutat. Az oltóanyagok pedig a higany mellett alumíniumot is tartalmaznak.

Sokak szerint a háttérben az folyik, hogy az emberiség létszámát jelentősen leredukáljék.

A népességrobbanás ugyanis rendkívüli probléma. Az emberiség számára idő előtt elfogyhat a hely, és néhány évtizeden belül 10 milliárdan lehetünk.

Ezt pedig már nem bírja el a bolygó, ezért különféle módszerekkel teszik titkos programokon keresztül teszik meddővé a társadalmakat, és növelik a halandósági rátát.

Legalábbis ezt állítják az oltóanyag iparból kiugrott szakemberek, vezető orvosok.

Hogy mi zajlik még az színfalak mögött, arról álmodni sem mernénk..

OSZD MEG másokkal is!

egészség feltáró gyógyszerlobbi gyógyszermaffia oltások.vkacinák


Megtekintések száma: 30252





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet