Hihetetlen csillaghullás lesz este: ma lesz a leglátványosabb!

2018. augusztus 12., vasárnap




Érdemes az eget kémlelni sötétedés után, gyönyörű látványra lehet számítani.

Az év legszebb csillaghullása lesz augusztus 12-én (vasárnap) este 

– írja a 24.hu.

Bár szombaton még lehetett aggódni amiatt, hogyan gyönyörködhetünk természeti jelenség szépségében, elvégre nem elég, hogy teljesen felhős volt az ég, még az eső is esett. 

Vasárnap napközben azonban már teljesen tiszta az ég, vagyis semmilyen természeti akadálya nincs, hogy megtekintsük a csillaghullást, amikor a Perseidák meteorraj eléri a maximumát. 

Ez vasárnap este 21 óra és hétfő reggel 9 óra között lesz megtekinthető, óránként nagyjából 60-70 meteor lesz látható, ráadásul a Hold gyenge fénye miatt még inkább látványos lesz az esemény.

A Magyar Csillagászati Egyesület tájékoztatást is adott, hogyan érdemes kémlelni az eget, ezek alapján távol kell tartózkodni a kivilágított településektől.

Olyan helyekre kell menni, ahol nincs különösebb fényszennyezés, vagyis semmi sem zavarja az ég kémelését.

Az oldal külön kiemeli Zselicet, Hortobágyot és Bükköt, ahonnan különösen jól lehet látni a csillaghullást.

OSZD MEG másokkal is!

érdekes hihetetlen csillagászat


Megtekintések száma: 46662





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet