A jelenségnek több tucat szemtanúja volt, és felvételek is készültek róla.
Nem akármilyen eseménynek voltak tanúi az emberek Argentínában.
A jelenség alkonyat után, az éjszakai egyre sötétedő égbolton jelent meg. Soha azelőtt nem tapasztaltak hasonlót még a helyiek.
Elmondásuk szerint olyan volt, mintha egyszerűen szétnyílt volna az ég, és egy másik világ egyfajta képe sejlett volna fel benne.
Maga a felvétel 2018. január 4-én készült az esti órákban.
A tiszta, felhőtlen égen egy ragyogó fénygyűrű volt látható, amely lassan tágulni látszott, a közepén egy kisebb ragyogó ponttal.
A furcsa jelenségnek többen is szemtanúi voltak és lefotózták, illetve felvették mobiltelefonjukkal. A videó felkerült a közösségi oldalakra is és pillanatok alatt több tízezren ezren nézték meg.
Nagyon sokan tanakodtak arról, hogy vajon mit is lehet látni pontosan a felvételen, de senki sem tudta megadni a pontos és elfogadható magyarázatot.
Akad olyan elképzelés, mely szerint valójában a felvételen látszó jelenség egy téridő portál, melyet földönkívüliek nyithattak. Több szemtanú is beszámolt ugyanis arról, hogy a jelenséget megelőzően furcsa fények táncoltak az égen.
A szkeptikusok eleinte azt mondták, hogy hamisítvány a felvétel, de egyre több szemtanú jelentkezett, akik ténylegesen látták a jelenséget.
Talán tényleg egy földönkívüliek által nyitott téridőportál volt? Vagy egy titokban fellőtt kísérleti rakéta? Az igazság odaát van…
OSZD MEG másokkal is!