Hihetetlenül ritka valamire bukkantak

2017. február 7., kedd




1962-ben már felfedezték, de azóta sem láttak egyet sem belőle. Egészen mostanáig.

Zimbabwe sűrű erdeiben olyan dologra bukkantak, mely biológiai mérföldkő lehet. Ugyanis egy olyan lény négy egyedére találtak rá, amit még 1962-ben fedeztek fel, ám azóta sem találtak belőlük egyetlen élő - sem halott - példányt sem.

Ezt a különleges békafajt több évtizeden át nem látta senki, így már az is felmerült néhány évvel ezelőtt, hogy talán nem is új fajról van szó, hanem egy látványos mutációról.

Most azonban új egyedekre bukkantak az Arthroleptis troglodytes nevű fajból, mely olyannyira ritka lehet, hogy felfedezése óta a világ legveszélyeztetettebb fajai között van.

A Természetvédelmi Világszövetség listáján is állandó tag. Ez a lista olyan állatokat vonultat fel, melyek a kihalás szélén állnak.

Robert Hopkins, Bulawayo város természettudományi múzeumának kutatója szerint az Arthroleptis troglodytes négy példányát az állat ismert természetes élőhelyén, az ország keleti részében elterülő Chimanimani régióban fedezték fel.

A csapat még december 3-án egy addig ismeretlen állati hangot követve bukkantak rá egy hím egyedre, majd később két másik hím, valamint egy nőstény békára, de csak most tudták 100%-osan megerősíteni a hírt.

Egyértelmű fő célja most a kutatóknak az, hogy a faj valahogy túléljen, ezért szaporító kísérletekbe akarnak kezdeni. Ha ez sikerül, az utódokkal együtt vissza fogják helyezni őket természetes közegükbe, de előtte alapos vizsgálatoknak fogják őket alávetni, hogy minél több dolgot megtudjanak róluk.

Ez a békafaj nagyon ritka, mint mondtuk, alig pár példányát találták meg a Földön. Apó, barna színű, és pöttyökkel van tarkítva.

A béka olyannyira ritka, és annyira el van bújva a világ elől, hogy mindössze 16 példány létezik belőle, melyek a világ nagyobb múzeumaiban vannak kiállítva.

érdekes érdekesség természet állatvilág


Megtekintések száma: 23243





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet