​Hol vannak a mai férfiak? Csak Tinderkirályok és Facebookhercegek vannak! Sokakat megosztott ez az írás!

2019. március 3., vasárnap




Az egész világ nem más már, mint egy virtuális, felnőtt kalandpark?

Hol vannak a mai férfiak? A Tinderen, Viberen, Facebookon, Twitteren, nagyon fülledt chatszobákban, vagy bármilyen más virtuális, felnőtt kalandparkban.

De ott vannak az utcán is, és „szépen”, artikulálva, elmondják, mit csinálnának velünk és hol. Mielőtt a vezetéknevünkre kérdezne, már egyértelmű, "légyottra" utaló üzeneteket pötyögtetnek az érintőképernyőn és azt javasolják „fussunk össze valamikor”, mert gyávák, érzelmileg éretlenek, lélekben pedig infantilisek ahhoz, hogy egy rendes randevút kérjenek.

ki az analóg világban szocializálódott és telefirkált telefonfülkék szétszaggatott telefonkönyveiből próbálta kibogarászni a kedves telefonszámát és lakcímét, az mai digitalizált világban csak kapkodja a fejét, és talán örökre az igazit kereső időutazó marad.

Más lett a viszony az elköteleződéshez, a randevúzáshoz, és a szakításhoz is. Ma gyanakvók vagyunk, mert senki nem akarja kiszolgáltatni magát. Nem akarja kifordítani a lelkét, nem akar idő előtt taposás nyomokat szerezni a szívén, nem akar szenvedni, elengedni, a gyászfolyamat fázisain végigtántorogni.

Ma a tudatos párválasztás dívik, vagyis nyitott szemmel járunk, nem engedjük be az életünkbe a szerelmet csak úgy, hiába kopogtat, dörömböl az ajtón, hiába szaggatja lelkünk ablakait, lakat a szívünkön.

Miért? Mert jól megnézzük, megvizsgáljuk az illetőt. Mit tud nyújtani számomra? Javul az életminőségem? Manapság egy randi kísértetiesen hasonlatos egy szociológiai felméréshez.



Hol élsz? Mid van? Mit birtokolsz? Van gyereked? De azért az exed fizet, ugye? Nem azért kérdezem, de érted. Én nem igazán vállalok be gyereket. Saját lakás, vagy csak bérled? Autód van?

Kérdések özöne hullik az arcunkba, és a válaszokkal ajánlatos vigyázni. Egy egészséges értékrendű, érett érzelmi intelligenciájú, önellátó, saját lábán is megálló, nem támaszkodni akaró, és tipikusan nem aranyásó nő igazi, egyenrangú társ akar lenni.

És nem valamiféle mentor, vagy lelket, hitet és férfiúi tartást vesztett hímnemű lényt ápoló szociális munkás. Mégis, ahelyett, hogy egymás szemében, gondolataiban, álmaiban és csodás egyéniségének tanulmányozásában merülnénk el, inkább elmerülünk a másik pénztárcájában, és a csókcsaták után rendezünk egy financiális összecsapást.

Mid van? Mit nyújtasz? És abból nekem milyen előnyöm származik?

Előre lejátsszuk fejben a közös élet filmjét, egészen a legkisebb gyerek ballagásáig, ha minden stimmel, és felsejlik a holtomiglan anyagi komfortérzet lehetősége, akkor beengedjük az életünkbe. Nézzük a lelkünk mélyére.

Igazából mindannyian arra vágyunk, hogy valaki mezítelenül, a bankkártyánk és ingóságaink nélkül öleljen a keblére minket és azt mondja, Isten hozott, érezd magad otthon. Hogy ne a körítést, a díszítést, és a zöldhasú bankókat lássa bennünk.

Ne az alapján ítéljen, mit értünk el, és mit tettünk le idáig az asztalra. Hanem, hogy mire vagyunk még képesek, vannak-e valódi álmaink, céljaink, nem csak hollywoodi, rózsaszín álmok, melyek elvetéltetnek, mielőtt megszületnének. Arra vágyunk, hogy valaki úgy higgyen bennünk, ahogyan mi magunkban sosem. De ha ma, „mezítelenül”, egy szál bőrönddel odamegyünk, vajon nem szúrja a szemét majd valakinek? Akkor a nő azonnal aranyásó lesz és kapcsolatprosti. Férfi verzióban ugyanez.

Régen az volt a cél, hogy mielőbb kimutassuk, érdekel a másik, ezért energiát, figyelmet, időt pakoltak az ismerkedésbe. Tapasztalatból tudták, hogy a csábítás egy lassú, finom tánc, érdemes és izgalmas végighaladni a fázisain, létezett udvarlás, az ágy helyet előbb az agyban tett látogatást egy férfi, vagyis fontosnak tartotta, hogy előbb megismerje, megkedvelje a nőt. Ma a legtöbb nő, erős, emancipált, életét tudatosan irányítja, és rengeteg energiát áldozott arra, hogy férfi nélkül is minőségi életet élhessen.

Gyakran a férfit nem önmagáért akarja, és nem úgy, ahogy van. Csupán használja őt, gyerekszüléshez, vagy biológiai óra elhallgattatáshoz.

Vagy éppen el nem múló szeretetéhségével megmentőt, apapótlékot, cukorpapát, támaszt keres. Ma kevés a régimódi férfi, egyáltalán a nagybetűs Férfi, és sajnos nagyítóval kell keresgélnünk a tiszta, hiteles, jellemes és feddhetetlen emberi vonásokat, és ha felmerülőben van a halvány remény, hogy mégsem múlt el a világ dicsősége, léteznek még igaz úriemberek, e ritka, különös jelenséget még mindig fenntartással fogadjuk.

Hol vagytok férfiak, akik randevúztok, és nem taliztok, italra hívtok meg és nem üdcsire, vagy limcsire, kihúzzátok nekünk a széket, és velünk valódi szemkontaktust létesítetek az asztal fölött? Nem nyomkodjátok a telefont az asztalnál, nem küldtök lokációt, helyzetjelentést, hangulatjelentést a helyszínről, nem fotózzátok le az italt, kávét, szívecske alakú tejhabot és nem ontjátok azonnal a közösségi médiának az élményt.

Feladjátok a kabátot, kinyitjátok nekünk a kocsiajtót, és előttünk léptek be az étterembe. Nem azért, hogy női gyengeséget hangsúlyozzatok, hanem éppen ellenkezőleg, férfias erőt mutattok, és azt, hogy törődtök a számotokra fontos és szeretett emberek komfortérzetével. Volt idő, amikor még nem létezett telefonpara, a férfi nem várt három napot, hogy felhívja a nőt. Hanem telefonált, vacsorára invitálta, asztalt foglalt és bort választott.

Ma a telefonálás mint szóbeli kommunikáció, csak alig-alig létezik. A kapcsolatban jó eséllyel főleg sms-ben, chat-en és e-mailekben kontaktálnak a felek, nem folyik igazi, valódi, mély beszélgetés. Nincs mese, meg kell tanulnod az összes rövidítést, hangulatjelet, LOL, OMG, WTF.

Kevés a felelősség a vállakon, a randi az utolsó pillanatban lemondható, az állandó online jelenlét, a magunkkal hurcolt digitális tartozékok mind lehetővé teszik ezt. A lehetőségek tárháza végtelen, egy izgalmasabbnak ígérkező programért könnyedén lemondható, vagy áttolható egy előre lebeszélt randi. „Majd összefutunk. Majd hívlak. Majd szólok, ha alkalmas. Talán.” Nincs biztosíték, nincs biztonság, nincs bizonyosság. A közösségi média a kísértések és csábítások kifogyhatatlan tárházát hozta el életünkbe.

Privát üzenetek, finom célozgatások, huncut, kétértelmű lájkok ömlenek az arcunkba. Mindez tagadhatatlanul megnöveli az esélyét annak, hogy valaki elcsábuljon, másfelé induljon, mert mindennek ellent lehet állni, csak a csábításnak nem. Ez azt a sajnálatos, és hamis illúziót kelti, hogy mindig van a jelenleginél jobb és tökéletesebb kapcsolat. Így aztán tényleg kínkeservesen nehéz elköteleződni.

Ma levadászni való prédák vagyunk mindenki számára, akkor is, ha éppen párkapcsolatban élünk. Egy engedélykérő üzi a Facebookon, buja chat flört, titkos randik, megcsalás, szakítás, szomorú tendencia. Manapság a tapintatos szakítás is kihalni látszó viselkedésforma, a ghosting, a köddé válás vette át intenzíven a szerepet, vagyis a telefon kinyomása, és a soha többé nem jelentkezés könnyebb, mint leülni valakivel, a szemébe nézni, és azt mondani: értékellek, mint embert, de nem te vagy az én utam. Nem akarom többé ezt a kapcsolatot.

De talán nem múlik a világ dicsősége, nem kopott ki még az igazi férfi és az igazi nő sem, ha pedig ezek találkoznak, nem eresztik egymás és különös gonddal kezelik a kapcsolatukat. Talán.

Forrás: bien.hu

OSZD MEG másokkal is!

érdekes ezotéria elgondolkodtató társadalom


Megtekintések száma: 31949





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet