Egyesek szerint valós lehet a Holdfelszín alatti városba vezető hangárkapun áthaladó űrhajóról készült felvétel.
Nehéz megmondani, hogy pontosan mi látható az alábbi felvételen, de úgy terjedt el, mint egy a Hold belsejébe belépő ismeretlen eredetű űrhajó.
A közösségi médiában is végigsöprő, és nagy nézettséget elérő felvételen egy hosszúkás, jól kivehetően mesterséges szerkezet vehető észre, amint a Holdfelszín felé halad.
Az előtte álló kráter aztán váratlanul megnyílik, és ezen keresztül tűnik el az ufó.
Bár a szkeptikusok szerint a felvétel nem biztos hogy valódi, sokan annak gondolják, mivel minden részel jól látszik rajta.
Ha valóban hamisítvány lenne, akkor megfelelő gondossággal dolgozták ki – vetik fel sokan, rámutatva, hogy még a nagy ufó árnyéka is kivehető ahogy égi szomszédunk felszínére vetül.
Rengeteg konteó kering arról bizonyos fórumokon, hogy a Hold nem valódi, hanem egy mesterséges égitest, amit évmilliókkal ezelőtt állíthattak Föld körüli pályára, hogy ily módon, a közvetlen közelükben állomásozó földönkívüliek tanulmányozni tudjanak minket, a fejlődésünket.
Rendre előkerülnek korábbi felvételek is, melyeken szintén nagy portálok, kapuk láthatók a Hold felszínén.
Az is vita tárgya a tudósok körében, hogy a Hold miért szokatlanul üreges belül, a felszínéhez viszonyítva.
Szerintetek a Holddal kapcsolatban valamit elhallgatnak a világ elől?