Horror közeleg: a fekete-afrikai tömeg hamarosan megindul Európa felé! Stephen Smith Afrika-szakértő figyelmeztetése!

2018. március 26., hétfő




A harmadik világ parazitaként kebelezi be Európát?

Kenya, Tanzánia, Szenegál, Ghána, Dél-Afrika és Nigéria. Ezek azok az országok, amelyek lakosságának egy komoly százaléka szeretne Európába jönni. Nigéria lakossága pedig rekord ütemben nő.

Hihetetlen és egyben sokkoló adat, de 201 óra drasztikusan emelkedett az Afrikából érkező bevándorlók száma.

Ez nem jelenti persze azt, hogy máshonnan, így a terror által fenyegetett keleti területekről ne ömlene az emberi massza továbbra is.

Egyre több terrorista és a társadalomra veszélyes ember kerül ezáltal a rendszerbe, erről pedig senki sem beszél!

Stephen Smith Afrika-szakértő a világot figyelmeztetve elmondta, hogy igazi demográfiai horrorra, egy brutális menekülthullámra kell majd felkészülni.

2010 óta a Fekete-Afrikából érkezett bevándorlók száma drasztikusan nőtt, 2017-ig bezárólag mintegy egymillióan érkeztek Európába a világ e tájáról, közülük több mint 900 ezren érkeztek „menekültként”, a többiek pedig diákként, vagy családegyesítési programokon keresztül.

Az Egyesült Államok 400 ezer emberrel büszkélkedhet, de a jövőben valószínűleg többen próbálkoznak majd. 

A kutatások azt is említik, hogy nem pusztán a szegénység, a háborúk és a terrorizmus állnak a tömeges bevándorlási szándékok mögött, hanem az is, hogy az Európába vágyók követni akarják ismerőseiket, barátaikat a jólétbe.

Európára nézve évek óta nagy vita, hogy mekkora veszéylt jelent Nigéria és a teljes afrikai térség népességrobbanása.

A helyzet az, hogy katasztrofális folyamatokat indíthat meg, annál is inkább, mert a nyugat társadalmai haldokolnak, és egyre inkább észlelhető a népességfogyás jelensége.

Smith szerint a másik probléma, hogy nem csak azok szeretnének nyugaton élni, akik tényleg bajban vannak, hiszen az Európába bevándorolni kívánók nagy részének van okostelefonja, fent van a Facebookon, ezáltal pedig látja az ismerősei posztjaiból, hová kell menni.

A globalizáció sem segít ezen, sőt, gyakorlatilag részben ez is kiváltotta a folyamatokat.ű

Vagyis talán épp a globalizáció lesz a modern és fejlett nyugati világ bukása...

OSZD MEG másokkal is!

érdekes hihetetlen érdekesség bizarr európa politika menekültek bevándorlás


Megtekintések száma: 29469





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet