Idegen anyahajó csapódott a Jupiterbe? - A rejtélyes fényvillanás nyomában

2016. április 1., péntek




Amatőr csillagászok szerint március 17-én valamilyen objektum nekiütközött a Jupiternek. Ha a megfigyeléseket megerősítik, akkor az esemény azon kevés becsapódás közé fog tartozni, amit sikerült lencsevégre kapni. Hogy pontosan mi lehetett, azt egyelőre csak találgatják, de tippelnek többek között üstökösre, és idegen anyahajóra is.

Óriási villanást sikerült észlelni a gázóriáson, írja az IFLScience tudományos portál. Ez nagy valószínűséggel becsapódás miatt keletkezett, amelyet videón is megörökítettek.

Sokan a Shoemaker–Levy 9 (rövidítve: SL9, D/1993 F2) becsapódásához hasonlítják a felvételen látottakat. Ez egy üstökös volt, ami 1994-ben ütközött az óriásbolygóval, elsőként adva közvetlen lehetőséget két naprendszerbeli objektum ütközésének megfigyelésére. Az SL-9-et akkor a csillagászok mellett a média is felkapta. Az üstökös számos felfedezéssel szolgált a Jupiterről és annak légköréről.

Nem biztos, hogy ütközés, bármi lehet

A portálnak nyilatkozó csillagász, Nick Howes szerint a villanás arról árulkodik, hogy a Jupiternek csapódó feltételezett objektum gigantikus lehetett, és az a tény, hogy ezt amatőr csillagászok rögzítették, csak emeli a megfigyelés értékét.

jupiter-becsapodas-objektum

Persze a szakértő szerint először is bizonyítani kell, hogy tényleg becsapódás történt-e, és nem valami másfajta jelenséget sikerült rögzíteni.

A NASA hivatalosan még nem adott ki komolyabb nyilatkozatot az ügyben.

Idegen anyahajó

Az ufóhívők szerint a fényvillanás nem volt más, mint egy óriási idegen anyahajó jelzőfénye, melyet az idegenek a Jupiter atmoszférájába való belépéskor használtak.

Bár magát az űrhajót nem lehet kivenni a felvételen, az általa produkált fényvisszaverődést és a belőle áradó jelzőfényt igen.

jupiter

Óriási méretű hajó lehet, több száz kilométer hosszú, és iszonyatosan nagy sebességre képes. Ha valóban bebizonyosodik, hogy a tárgy mesterséges, felmerülhet a gyanú, hogy a NASA miért olyan hallgatag az ügyben.

Élet a Jupiteren

Vannak azonban ennél is merészebb teóriák, melyek bár légből kapottnak tűnnek, mégsem lehet őket egyértelműen cáfolni, hiszen a Jupiter egy óriási rejtély a tudomány számára.

Nem tudjuk biztosan, hogy mi van a hatalmas felhők alatt, hogy valóban gázóriás-e, vagy van valamiféle felszíne. Nem tudjuk, csak sejtjük, hogy milyen lehet a légkörének összetétele.


jupiter-ufo Korábban is láttak már a Jupiter körül érdekes dolgokat...

Egyesek úgy vélik, hogy a plejádiak létesítettek kolóniákat a Jupiteren. Mivel az emberiség úgy tudja, hogy valószínűleg egy gázgömb, így kitűnő búvóhely az idegen fajok számára.

A fényvillanás talán egy bázis fénye, vagy egy hatalmas robbanás, mely a felszínen következett be. A plejádiak különféle tömegpusztító fegyverekkel kísérleteznek a Jupiter légkörében.

Reméljük, hogy az elkövetkező napokban közelebb kerülünk a megoldáshoz, és a NASA is kiad valamiféle komoly nyilatkozatot az ügyben arról, hogy mi is volt a rejtélyes fényjelenség.

tudomány ufó ufók idegen idegenek


Megtekintések száma: 4597





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet