​Idegen-ember hibridek veszik át a hatalmat az emberiség felett – állítja egy professzor

2022. június 17., péntek




Dr. David Jacobs meredek állításokat fogalmazott meg az idegenekről, illetve olyan űrlény-emberi hibridekről, akik köztünk élnek.

A professzor szerint nemcsak az idegenek, hanem az általuk elrabolt emberekből átalakított hibridek is köztünk járnak, akiket olyan képességekkel ruháztak fel, amelyek jól fognak majd jönni, amikor át akarják venni felettünk az uralmat.

Oké. Szóval ez így meglehetősen tömény elsőre.

AZ UFOLÓGIÁBAN IS JÁRTAS TÖRTÉNÉSZ TÖBB KÖNYVET ÍRT MÁR AZ IDEGENEK ÁLTAL ELRABOLT EMBEREKRŐL.

„Az emberek szétszóródtak a világban, amennyit csak tudtunk, meghódítottunk belőle.

Az én tippem, és ez tényleg csak tipp, hogy igen, az idegenek is hasonlót csinálnak”

– mondta a professzor, aki hozzánk hasonlította a távoli világokból érkező látogatóinkat.

Jacobs számtalan olyan emberrel beszélt kutatásai során, akik állítólag megjártak egy-egy idegen űrhajót, és a legtöbbjük arról beszélt, hogy a fedélzeten az űrlények azt mondták nekik, hogy feladatuk van a jövőben, illetve úgy hivatkoztak rájuk, mint „tömegirányító instruktorok”.

Amikor idősebbek lesznek, az lesz a feladatuk, hogy az utcasarokra álljanak.

Eljön a nap, amikor számtalan ember fog ezeken az utcákon rohanni, az ő feladatuk pedig az lesz, hogy azt mondják majd a tömegnek, hogy fussanak tovább, minden rendben lesz.

A professzor az idegenek külsejére is kitért. A legtöbb beszámoló szerint a lények nagyon is humanoidok, illetve azt is észrevették, hogy néhányan gyakorolták az emberi viselkedést, feltehetőleg azért, hogy el tudjanak vegyülni közöttünk.

„Jelenleg úgy vélem, hogy be akarnak épülni a társadalomba, hogy átvegyék az irányítást felettünk, mi pedig nem tudjuk őket kordában tartani”

– vonta le a meglehetősen merész következtetést a professzor.

„Most szuperemberekről beszélek. Ha átveszik felettünk az irányítást, ha nem, képesek az elménk irányítására.

Nem tudom, hogy ez tényleg bekövetkezik-e, de a legrosszabbtól tartok. Szerintem az űrhajókon lévő lények már korábban is csináltak hasonlót”

– mondta a professzor.


Megtekintések száma: 33693





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet