Idegen flotta gyülekezik a Nap peremén: intergalaktikus hidegháború?

2018. február 19., hétfő




Hatalmas mesterséges gömbök jelentek meg a csillagunk körül. Végső energiaelszívás, vagy tömeges megfigyelés zajlik?

Először cska néhány, majd kséőbb jól láthatóamn tbb száz söttét pont jelent meg a Nap közvetlen közelében, csillagunk peremén.

A NASA egyik űreszközének a Napról készített felvételen váltak láthatóvá, és rövid időintervallum alatt megsokszorozódtak.

Mivel nem mozdultak, azonnal felmerült sokakban az, hogy ezek a tárgyak, objektumok nem űrsziklák, nem a Nap körül keringő, vagy előtte elhúzó üstökösrajok.

Ezek fix pozícióban állnak, mintha várnának avlamire, ráadásul alakzatban.

A NASA nem nyilatkozik az ügyről, míg az emberek és önjelölt kutatók találgatnak.

Szinte teljesen elnyelik ezek a sötét foltok, vagy inkább gömbök a Nap fényét, ezért egyesekben felmerült, hogy ezek a tárgyak mesterségesek lehetnek: egy földönkívüli fejlett technológia.

Legalább 500, más becslések szerint akár 1000 ilyen gömb lehetett jelen egy időben a Nap közelében.

Olyan, mintha egy hatalmas hadiflotta lenne, és talán az is.

Azt ugyanis a NASA titkos dokumentumai alapján régóta tudjuk, hogy a Nap közelében idegenek tanyáznak. Egy olyan földönkívüli faj, mely folyamatosan szemmel tartja az emberiséget, és amely energiabányászatot végez a Napnál.

Ilyenkor a Napunk energiáját szívják el, erről korábban számtalan a Napot figyelő szonda és teleszkóp készített már felvételeket.

Mások azt állítják, hogy létezik egy földönkívüli fajokat tömörítő intergalaktikus tanács, mely a Nap körül szokott időnként összegyűlni.

Ilyenkor azt tárgyalják, mi legyen a Naprendszer és az emberiség sorsa.

Felmerült az is, hogy a fejlett idegen civilizációk talán invázióra készülhetnek ellenünk, vagy azon mesterkednek, hogy annyi energiát szívjanak el a Napból, mely nyomán a csillag elhal, és ezzel halálra ítélik a Földet is.

Hogy miért pont a Nap körül tobzódnak az idegenek? Erre is van egy teóriájuk. Eszerint központi csillagunk közelében van egy kozmikus féregjárat egyik vége.

Ez hihetetlen módon meggyorsítja a csillagközi utazást, így szinte percek alatt eljuthatnak az univerzum valamelyik távoli részéről a mi Naprendszerünkbe. 

OSZD MEG másokkal is!

ufó ufók idegen idegenek összesküvés


Megtekintések száma: 35184





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet