Idegen kolónia nyomai a Ceresen

2016. február 26., péntek




A Ceres kisbolygóról azt beszélik, hogy lakott, ennek pedig rengeteg közvetett bizonyíték áll rendelkezésre. A NASA által közzétett fotókon mesterséges piramisok, óriási kolóniák nyomait vélik felfedezni.

A Ceres

A Ceres egyike a legkisebb törpebolygóknak a Naprendszerben, és az egyetlen, amely a kisbolygóövben helyezkedik el, így típusának egyedüli képviselője. Giuseppe Piazzi fedezte fel 1801. január 1-jén, egy aprócska magyar vonatkozással, ugyanis a felfedezéshez részben Zách János Ferenc is hozzájárult.

Nem lenne semmi különös ebben a törpebolygóban, sokáig a NASA nem is különösebben foglalkozott vele. Később azonban mikor elkészültek az első felvételek az égitestről, több bizarr észrevételt is tettek a kutatók.

ceres

Ceres felszínén található képződményekkel kapcsolatban ellentétek figyelhetőek meg.

A Hubble űrtávcső által ultraibolya tartományban készített alacsony felbontású képeken egy sötét foltot találtak a felszínén.

Azt valószínűsítették róla, hogy egy kráter. Később nagyobb felbontású képeket készítettek az égitest egy teljes forgásáról a Keck-teleszkóppal, adaptív optika felhasználásával. rejtélyes módon azonban ezen nem találták meg azt a bizonyos sötét foltot. Helyette

két még sötétebb apróbb anomáliát találtak, melyek a közepükön kicsit fényesebbek voltak.

Azt feltételezték róluk, hogy kráterek, ez azonban nem nyert később bizonyítást. A Hubble által 2003-ban és 2004-ben, látható tartományban készült képeken tizenegy felszíni képződményt lehetett felfedezni, melyek tulajdonságai ismeretlenek.

Anomáliák, piramisok a felszínen

Ezeknek a képződményeknek az egyike megfelelt később annak a rejtélyes sötét foltnak is, melyet a NASA először látott.

ceres-piramis

A Ceresen azonban nem ért véget a furcsa felszíni objektumok észlelése. Egy óriási piramis alakú objektumot is sikerült megörökíteniük. A piramis szemmel láthatóan mind anyagában, mind pedig méreteiben és stílusában elütött a környező felszíntől

Az is felmerült, hogy az építmény talán nem is piramis, hanem egyfajta óriási csarnok, bázis, vagy egyfajta templom, de a piramis elmélet tűnt a legelfogadottabbnak.

Hogy mikor „keletkezhetett” azt nem tudni, de a kutatók viszonylag fiatalnak gondolják, nem lehet idősebb néhány tízmillió évnél, vagyis ha éltek is rajta idegenek, nagy valószínűséggel már elpusztultak vagy továbbálltak. Az is feltételezhető, hogy nem konkrétan a Ceresen éltek, hiszen viszonylag kicsi égitest, és fénykorában sem rendelkezhetett több erőforrással és ásványi anyag készlettel, mint jelenleg.

Egy letűnt civilizáció mementója

Sokkal valószínűbb, hogy a Ceresen nem létesítettek nagy kolóniákat az idegenek, hanem csak kutatási, állomásozási céllal létesítettek bázisokat rajta.

Túlságosan kietlen és hideg hely ahhoz, hogy bármi megéljen rajta. Vagy mégsem?

ceres-torpebolygo

A Ceres rengeteg vízjeget tartalmaz, amiből időnként egy kevés vízgőzt ritka légkörként ki is ereszt magából, legalábbis ezt állítják a NASA kutatói, de

a vízgőz kilövellések lehetnek mesterséges eredetűek is.

Belső szerkezetéről és felszíni folyamatairól csak bizonytalan modelljeinek vannak. Nem tudni, mennyire differenciált, illetve volt-e egykor folyékony víz a felszíne alatt, vagy hogy van-e jelenleg.

fenyek-a-ceresen

A NASA által közzétett későbbi fotó a Ceresen látható fényes területekről egy kráter belsejében igen furcsa. A felvétel a kisbolygó sötét oldalán készült, és a foltok úgy ragyogtak, mintha Disneyland lett volna.

Szinte biztos, hogy ez nem jég vagy fényt visszaverő képződmény, mivel a sötétben is világítanak!

Ami szintén furcsa, az a fehér színű ragyogás, nem sárga vagy narancssárga, mint vulkánok esetében. A felvételen látszik, és úgy tűnik, hogy valamilyen határozott formával rendelkezik a fényes terület.

A NASA természetesen tagadott és eltusolt. Két friss Nature publikáció olyan megfejtéssel állt elő, melynek főszereplői a nedves só lerakódások. Mindemellett ammóniában gazdag agyagásványokat (rétegszilikátokat) is detektáltak.

ceres-fenylo-krater

A két tanulmány vezető szerzője Andreas Nathues (Max Planck Kutatóintézet) azt fejtegette, hogy a világos anyag tulajdonképpen nedves magnézium-szulfát, úgynevezett hexahidrit - olvasható a NASA weboldalán.

A gond csak az, hogy erről nem minden kutató van meggyőzve, sőt, sokan azt állítják, hogy ezek még önmagukban nem magyarázzák a jelenséget.

Arról nem is beszélve, hogy az idegen teóriában hívők szerint a megfejtés nem magyarázza a Ceresen tapasztalt többi furcsaságot, mint például az időnként űrbe törő vízgőz kilövelléseket, melyek lehetnek akár irányított, föld alóli bázisokból származó melléktermékek is.

Éppen emiatt bár ők is egyetértenek abban, hogy a Ceresen ma már nem él egyetlen civilizáció sem, néhány kisebb megmaradt csoport még jelen lehet a felszín alatti jeges kásába ágyazott bázisaikon.

ufó idegen idegenek csillagászat űrkutatás ceres élet más bolygókon


Megtekintések száma: 18335





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet