Idegen objektum kering a Cygnus A galaxis feketelyuka körül?

2017. május 26., péntek




A tudósok egyelőre értetlenül állnak a jelenség előtt, ami akár mesterséges eredetű is lehet!

Nemrég kiderült egy igen meglepő tény, ami a tudósokat valósággal sokkolta. Arról van szó, hogy az egyik VLA rádiótávcső segítségével felfedeztek valamit, amit nem tudnak azonosítani.

Valami olyan objektumot, aminek nem is lenne szabad a mai ismereteink szerint léteznie, mégis ott kering, közvetlenül a Cygnus A nevű galaxis szupermasszív feketelyuka körül.

Mindössze annyit tudni erről az objektumról, hogy hihetetlenül fényes, és erős rádióhullámokat bocsát ki.

A csillagászok azonban egyelőre értetlenül állnak a dolog előtt, mivel a tudásunk szerint nem lenne szabad ott lennie. Vannak ugyan róla elméletek, ezek egyike sem valószínű, legalábbis nagyban ellentmondana a tudásunknak.

Szó volt arról, hogy talán egy hihetetlenül ritka szupernóva lehet, vagy egy nagy tömegű feketelyuk. Ha ez utóbbi beigazolódik, más galaxisokban is lehetnek hasonlók - állítják.

Ez azt jelentené, hogy csillagászati értelemben nem túl régen egy másik galaxissal való ütközés során keletkezhetett az ismeretlen objektum. Azonban a tudomány még soha nem ismert egymáshoz ennyire közel keringő feketelyukat.

Ráadásul nem is úgy tűnik, mintha szupernóva lenne. Sokakban ezért az idegen, mesterséges eredet is felmerült.

A forrás túlságosan fényes és túl régóta létezik ahhoz, hogy kozmikus robbanás legyen.

A Cygnus A tőlünk 800 millió fényévre van, és 1939 óta vizsgálják. A vizsgálatok alapján azt sikerült megállapítani, hogy a titokzatos objektum 1996 és 2016 között jelent meg, azelőtt vagy nem létezett, vagy rejtve volt előlünk.

Ha valóban mesterséges eredetű, akkor az rengeteg érdekes kérdést vethet fel. Ki, vagy mi készítette? Miért fénylik ennyire erősen, Netán valamiféle energiatermelő kozmikus reaktor volna?

Vagy egy energiát a környezetébe leadó elszabadult Dyson-gömb? Senki sem tudja, de amíg a csillagászok rá nem jönnek, hogy pontosan mi ez, addig gyakorlatilag bármi szóba jöhet.

OSZD MEG másokkal is! 

tudomány rejtély rejtélyek csillagászat űrkutatás


Megtekintések száma: 53605





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet