Idegen objektumról készíthetett felvételt a megsemmisülő Cassini űrszonda?

2017. szeptember 23., szombat




A Szaturnusz gyűrűi között tűnt fel egy fénylő, gömb alakú objektum.

Lehet, hogy léteznek földönkívüliek, és most a Cassini űrszonda bizonyítékot is szolgáltatott rájuk?

A Cassini űrszonda nemrég semmisült meg, végső küldetése során.

Ekkor készültek azon a képek, pontosabban űrfelvételek, melyeken a Szaturnusz gyűrűi láthatóak.

Elsőre semmi furcsa nem tűnik fel ezeken, azonban az egyik felvételen a gyűrűben bizarr fodrozódást, hullámokat lehet kivenni.

Ha pedig még közelebbről megnézzük, láthatjuk, hogy a gyűrűk közötti üres térrészen egy gömb alakú, fénylő objektum tűnik fel több ezer kilométerre a Cassini űrszondától.

A felvétel egy korábbi teóriát erősíthet meg, miszerint intelligens civilizáció élhet a Szaturnusz gyűrűiben. Korábban nem egy ember állította ezt, és voltak közülük olyanok is, akik hiteles belső információkkal rendelkeztek az idegenekről.

Egy volt NASA szakember is kijelentette: a NASA sokat titkolózik arról, mi van a Szaturnusznál.

"Ezek az életformák már évezredek óta tudnak rólunk, és folyamatosan figyelnek minket. Az emberiség is tud róluk, és fedett szervezeteken keresztül - mint amilyen a NASA néhány titkos missziója" - állítja.

Dr. Bergrun a Locheed Martin projekten is dolgozott, így rengeteg bennfentes információval rendelkezik. Dr. Bergrun és néhány kollégája arra jutott, hogy az idegenek nem csak a régmúltban látogatták bolygónkat, hanem a modern, jelenlegi időkben is.

A NASA és az amerikai kormány titkos szervei nem tudták pontosan lekövetni, hogy honnan érkeznek, és hová távoznak az idegen csészealjak, és egyéb szerkezetek, mikor az emberek ufókat észleltek, de

Abban biztosak voltak, hogy a naprendszeren belül kell keresni egy esetleges rejtett, idegen bázist. Dr. Bergrun meg van róla győződve, hogy a Szaturnusz gyűrűjében fészkelnek az idegenek.

Korábban is számos kompromittáló kép készült a gyűrűkről, és a gyűrűk portörmelékei között manőverező objektumokról.

Míg a csillagászok szerint nincs másról szó, mint kisebb-nagyobb holdakról és kisbolygókról, addig sokan meg vannak róla győződve, hogy a NASA nem mond igazat.

OSZD MEG másokkal is!

ufó ufók idegen földönkívüliek nasa idegenek összeesküvés


Megtekintések száma: 113200





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet