Mutatjuk, mire számíthatsz!
Kedden már újra nagy melegnek örülhetünk.
Gyengén és erősebben felhős területek egyaránt lesznek a hosszabb-rövidebb napos időszakok mellett, inkább csak néhol fordulhat elő záporeső, nyugaton eleinte gyenge eső is lehet
– írja az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapja.
Estétől nyugat felől mindenütt megvastagszik a felhőzet, és nagyobb számban a Dunántúlon, illetve a déli tájakon eső, záporeső, helyenként zivatar is várható. Az északnyugati, északi szelet néhol élénk lökések kísérik, de zivatarok környezetében szélerősödés is lehet.
A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 29 fok között várható. Késő estére 18 és 23 fok közé hűl le a levegő.
A heti időjárásról:
Kedden kezdetben többfelé kialakulhat kisebb eső, zápor, néhol egy-egy zivatar sem kizárt, majd napközben mindenhol felszakadozik a felhőzet, kisüt a nap, délután egy-egy futó zápor már csak néhol keleten fordulhat elő. Többfelé megélénkül az északi-északnyugati szél. A legamagasabb hőmérséklet 25 és 30 fok között alakul.
Szerdán már sok napsütés ígérkezik, csapadék nem valószínű. Többfelé megélénkül, néhol megerősödik a délire, délnyugatira forduló szél. A maximumok 26-32 fok között alakulnak.
Csütörtökön hidegfront érkezhet feltámadó, akár viharos északnyugati széllel, pár fokos lehűléssel, viszont számottevő csapadék nem valószínű.
Pénteken már csak a Dunántúlon lehet szeles az idő, jelentős csapadék nem várható, A maximumok 24 és 30 fok között alakulnak.
OSZD MEG másokkal is!