Így haldoklik Európa a liberális agymosástól – Ferenc pápa: „Az egyén biztonsága fontosabb a nemzeténél is!”

2017. augusztus 21., hétfő




Eszméletlen dolgok zajlanak 2014-2015 óta a világban, és szinte cirkuszi állapotok zajlanak Európában. A migránsokat mosdató, liberális agymosás ugyanis elérte azt, amit el akartak vele érni a kitervelői: az EU elbukott.

A bevándorlókról nem jelenhetnek meg negatív cikkek, sem vélemények egyes országokban.

A német médiagépezet, nem különben a svédek médiája szándékosan arra neveli a médiában dolgozó embereket, hogy a migránsokról csak jót, vagy semmit!

Ez a kettős mérce pedig odáig vezetett, hogy hagyták beözönleni Európa érintett országaiba ezeket az embereket, méghozzá olyan szinten, hogy rengeteg terrorista és iszlám harcos jutott be rejtetten a közösségbe.

Ma, bár nem ismerik be, Európán belül számtalan ország van, ahol no-go zónák alakultak ki, ahová fehér ember nem teheti be a lábát, ahová nem megy ki a mentő, és a rendőrök is csak óvatoskodva vonulnak ki.

Pedig a statisztikák magukért beszélnek.

Mióta a bevándorlás zajlik, a bűncselekmények több mint felét a migránsok követik el, mint például a nemi erőszakot, vagy az egyszerűen erőszakos bűncselekményeket, súlyos testi sértéseket.

Még az amerikai elnök is kifakadt azon, hogy mennyire buták a svédek.

„Svédország. Ki gondolta volna? Svédország! Befogadtak egy csomót, most olyan gondjaik vannak, amire sosem számítottak” – hitetlenkedett az európai civilizáció összeomlásán Trump egy nyilatkozatában.

Mindezek mellett sokak számára - talán jogosan - úgy tűnik, mintha a pápa gyógyszere is teljesen elgurult volna, ugyanis Ferenc pápa azt mondta nemrég, hogy be kell fogadni a bevándorlókat, mivel az egyén biztonsága fontosabb a nemzeténél is!

"Az emberi méltóság tiszteletben tartása arra kötelez, hogy mindig elsőbbséget adjunk az egyén biztonságának a nemzetéhez képest" - hangzott el a kulcsmondat a szájából.

A pápa népszerűségi indexe nem igazán van az egekben az elmúlt 1-2 évben, mivel szemmel láthatóan a Merkeli politika malmára hajtja a vizet, mindemellett nyilvánvalóan nem viseli szívén Európa sorsát, mivel nem európai gyökerű.

"Szélesebb lehetőségeket kell kínálni a migránsoknak és menekülteknek, hogy biztonságosan és törvényesen léphessenek be célországukba. Gyorsítani és egyszerűsíteni kell a humanitárius vízumok megadásának, a családok egyesítésének eljárását. Az újonnan érkezőknek megfelelő és emberhez méltó elhelyezést kell felajánlani, biztosítani kell hitük és vallásuk gyakorlásának szabadságát, és segíteni beolvadásukat" - állt még az üzenetben, amiben a pápa arra is emlékeztette az országvezetőket, hogy az állampolgárság megadásának eljárása felgyorsítható, ha a befogadó államok eltekintenek a pénzbeli és nyelvtudási követelményektől.

Sokak szerint az apró közösségek, melyek a bevándorlást követően felhíztak, lassan a nem is túl távoli jövőben önálló életre kelhetnek majd, és ezek fogják belülről megbomlasztani a társadalmunkat.

Európát pedig szétrohasztják, hogy az iszlám hatalomátvétel végbe mehessen.

Riasztó jövőkép, de sajnos nagyon is reális a forgatókönyv sok szakember szerint.

OSZD MEG másokkal is!

érdekes érdekesség európa politika kataklizma bevándorlás


Megtekintések száma: 193820





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet