Ijesztő előrejelzés: 10 centimétert is nőhet a világtengerek vízszintje az elkövetkező hónapokban!

2017. október 16., hétfő




Korábban levált a világtörténelem legnagyobb jéghegye az Antarktiszról. Sok elemző szerint hamarosan jelentős mértékben megemelkedik majd a világtengerek szintje!

A Déli-sarkvidéken a leválás már évek óta zajlik, az utóbbi hónapokban azonban mintha a folyamat egyre inkább felgyorsult volna.

Arról van szó, hogy több méternyit is tovább terjedt több  repedés, amit évekkel ezelőtt fedeztek fel, ráadásul egyre inkább tágul a repedés által létrehozott hatalmas szakadék is.

A Larsen-C jégmezőn a kutatók számításai szerint a hasadék legalább 113 kilométer hosszú, és van ahol 90 méter széles és fél kilométer mély volt amikor a nyáron levált, ezzel az Antarktisz legnagyobb katasztrófáját idézve elő.

 A területe nagyjából Delaware államéval egyezik meg, azaz mintegy 6 és fél ezer négyzetkilométer.

10 centimétert emelkedhet a világtengerek szintje, annyira jelentős esemény volt.

Ezt már a leszakadást követő napokban is taglalta a média és a sajtó. Mindenki tudta, hogy meglehetősen drasztikus hatásai lesznek, és még a globális éghajlatra is ki fog hatni.

Egy ekkora jégheg drasztikus változásokat hozhat majd az országok klímában is, de ami még aggasztóbb, az a tengerszint emelkedése.

Ugyanis az előzetes számítások és becslések szerint legalább 10 centimétert növekedhet a tengerek szintje.

Az alacsonyabban fekvő területeket egyértelműen veszélybe sodorhatja, így Velencét, New Yorkot, Floridát, vagy más városokat is komoly aggodalommal töltheti el a jelenség.

Ráadásul ez a folyamat az elkövetkező hónapokban, maximum egy évben nagy valószínűséggel be fog következni.

Hogy az időjárásra mekkora, és milyen hatással lesz, az még a jövő zenéje, de akadnak már olyan vélekedések is, melyek szerint a jéghegy elolvadása még a Golf-áramlatot is leállíthatja, ami komoly következményekkel járhat.

Ha ugyanis leáll az áramlat, akkor a Föld klímája teljesen felborulhat, és még szélsőségesebb időjárási folyamatok lesznek majd jellemzőek a bolygón.

OSZD MEG másokkal is!

katasztrófa tudomány klímaváltozás


Megtekintések száma: 115977





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet