Ijesztő, földönkívülire hasonlító lényt találtak egy borostyánban

2017. január 29., vasárnap




Furcsa, háromszög alakú fejjel rendelkező lény szorult egy 1 millió éves borostyánba.

Rendkívüli felfedezés

Elképesztő felfedezést tettek nemrég, melynek főszereplője egy körülbelül egymillió éves borostyándarabka, és egy benne lapuló, a világtól elzárt, megdermedt lény.

A lény nagyon bizarrul néz ki. Háromszög alakú feje van, és hatalmas szemei. Olyan mint egy rovar, Nem is téved senki nagyot, ha azt gondolja, hogy rovarról van szó, azonban ez a rovar sokkal rejtélyesebb, mint azok, amiket eddig találtak.

Hogy miért? Mert a rovart nem sikerült a vizsgálatok után sem elhelyezni az eddig létező 31 rovar rend egyikébe sem, vagyis egy teljesen ismeretlen valamire sikerült most rátalálni.

A tudomány jelenleg legalább 1 millió fajta rovarról tud, legalábbis ennyi az, amit a rendszertanban sikerült már elhelyezni valahol az élőlények családfáján.

Ismeretlen faj

Ez azonban nem jelenti azt, hogy jelenleg ismerünk minden a Földön valaha élt, vagy jelenleg is élő rovart, éppen a most megtalált lelet a bizonyíték rá, mely valóban merőben más, mint az eddigiek.

Éppen ezért egy újabb rendszertani csoportot kellett alkotni az egyedi ősrovar kategorizálásához.

Az apró, szárnyatlan nőstény egyed fák kérgében élhetett és atkákkal, férgekkel vagy gombákkal táplálkozhatott.

Ilyen rovarral még sohasem volt dolga a tudománynak, és nem igazán lehet tudni túl sokat róla, mint amit eddig sikerült megállapítani. Az sem biztos, hogy fel fogunk még fedezni belőle újabb példányokat, vagy ehhez hasonló más fajokat.

A teljesen más csoportba való besorolás éppen ezért volt annyira nagyon indokolt.

A lény legfurcsább része kétségkívül a feje, mely háromszög alakú, és hatalmas szemekkel rendelkezik, melyek kidüllednek. Az anatómiájából azt is sikerült megállapítani, hogy a rovar képes volt 180 fokban is elfordítani a fejét.

Ne tudni, hogy halt ki

Azt egyelőre senki sem tudja, hogy miért halt ki, vagy, hogy kihalt-e egyáltalán, vagy csak evolúciósan teljesen átalakult, és mára egy felismerhetetlen, hozzá alig kapcsolódó rokona él velünk a bolygón.

Az előzetes vizsgálatok szerint nagyon gyors volt, lapos, így nehezen lehetett elpusztítani, és könnyen el tudott menekülni veszély esetén.

Az ősrovart az Aethiocarenodea rendbe sorolták, tudományos fajneve az Aethiocarenus burmanicus lett. Beszélnek egyesek egy másik hasonló rovarról, melyet szintén Mianmarban találtak, nem messze az eredeti lelőhelytől, ám erről még nem bizonyosodott be, hogy valóban ugyanazon faj egy másik egyedéről van szó, vagy sem.

Sokan megjegyzik, hogy kinézetre a rovar feje hasonlít a filmekből is ismert idegenek fejszerkezetére, ezért néhányan viccesen még E.T.-ként is szokták emlegetni.

tudomány történelem őskor


Megtekintések száma: 49444





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet