Ijesztő összeesküvés elmélet terjed a közelgő napfogyatkozásról:a NASA megszólalt az ügyben

2017. augusztus 14., hétfő




Egy teória kezdett el terjedni a neten, mely szerint az idei évünk lesz az utolsó a Földön. Azért, mert bolygónk hamarosan megsemmisülhet. Az egész eseményt előre fogja jelezni a nyár végi gigantikus és igen látványosnak ígérkező napfogyatkozás.

A hírek szerint ugyanis a Nibiru közeleg, és már nem tart soká, hogy összeütközzön bolygónkkal.

David Meade numerológus az X Bolygó: A 2017-es érkezés című könyvében foglalja össze anyagait és feltételezéseit a 2017. évi világvégéről.

Ha igaza van, az emberiségnek már nincs hosszú jövője, és még idén bekövetkezhet az, amitől mindenki tart: a világvége.

A Nibiru létezését ugyan a NASA már elég sokszor cáfolta, rendre felbukkannak róla hírek. Sokak szerint egyes hírek elég meggyőzőek is ráadásul.

Ezen elmélet azt mondja ki, hogy szeptember 23-án ér ide a Marduk csillagaként is emlegetett bolygó, melyről korábban azt mondták, októberben kerülhet Földközelbe.

David Meade könyvében azt állítja, tudományos érvekkel és csillagászati tényekkel dolgozik.

Létezik egy a kataklizmára utaló jel is a szerző szerint:

Ézsaiás könyvéből: "Ímé az Úrnak napja jő kegyetlen búsulással és felgerjedt haraggal, hogy a földet pusztasággá tegye, és annak bűnöseit elveszesse arról. (…) Mert az ég csillagai és csillagzatai nem ragyogtatják fényöket, sötét lesz a nap támadásakor, és a hold fényét nem tündökölteti."

Meade azt is kiemelte, hogy numerológusként úgy véli, a 33-as számnak többször köze lehet az apokalipszishez.

A Nibiru közeledését most kezdték el újra felvetni többen, mivel létezik egy rejtélyes, külső bolygó a naprendszerben, mely hatással van a Kuiper-öv égitestjeire.

Elméletben pedig létezhet egy olyan elliptikus pálya, melyet több ezer év alatt tesz meg, így hamarosan valóban visszatérhet a Nibiru, mely az előző fajkihalásban is óriási szerepet játszhatott.

Az ügy most nagy port kavart és rendre terjedni kezdett a neten, ezért a NASA sem hagyhatta szó nélkül a dolgot: "A Nibiru és más kitalált bolygók történetei egyszerű internetes hoaxok - mondta el a NASA. – Nyilvánvaló, hogy nem léteznek." - nyilatkozták.

Azt azonban ők maguk is elismerik, hogy minden bizonnyal kering egy eddig ismeretlen, nagyméretű bolygó a naprendszeren kívül, vagy annak határán.

Ez pedig sokak szerint azért riasztó, mert gyakorlatilag a Nibiru létének burkolt beismerése.

rejtély rejtélyek nasa világvége összesküvés nibiru kataklizma


Megtekintések száma: 102272





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet