Ijesztő: saját magát tanítja kódolni a mesterséges intelligencia

2017. február 27., hétfő




Ha a jövőben a folyamat teljesen automatikus lesz, talán egy rajtunk is túlnövő mesterséges lényt hozhatunk létre.

A mesterséges intelligencia kutatások nagy kérdése mindig is az volt, hogy vajon képes lesz-e majd egy napon túlnőni minket.

Persze maga a kérdés némileg ellentmondásos, hiszen alapvetően azért teremtettük meg, és akarjuk megteremteni, hogy okosabb legyen nálunk is, és rengeteg problémára nyújtson megoldást.

A mesterséges intelligencia fogja megtenni a jövő nagy tudományos felfedezéseit, és olyan dolgokra adhat magyarázatot, amikre eddig nem kaptunk.

Sokkal gyorsabb lesz, sokkal okosabb, és sokkal objektívebb is. Komplett infrastruktúrák működtetését bízhatjuk majd rá, mert gyakorlatilag nulla hibaszázalékkal dolgozik majd.

Éppen ez lesz az előnye az általa irányított robotmunkásokkal is, melyek a munkahelyeinket átvéve a jövőben biztosíthatják minden ember számára az alapjövedelmet.

De mi van, ha tényleg olyan szinten nő túl rajtunk, hogy egy ponton túl már nem emberként tekint majd ránk, hanem mint a bolygóra telepedett lépfeneként?

Ugyanis a mesterséges intelligencia szinte kikerülhetetlen végzete mindig is az lesz a kutatók szerint, hogy egy nap öntudatra ébred.

Ráadásul az a legriasztóbb, hogy onnantól kezdve bár továbbra is objektív érvekkel fog gondolkodni, az objektív érvek alapján az embert el kell takarítani - vagy legalábbis mérsékelni - az útból, a természet érdekében.

Az utóbbi években ezért sokan aggódó szemekkel nézték, hogyan fejlődnek ezek a rendszerek. Ma már olyan mesterséges intelligencia is létezik, mely képes önmagát tanítani.

A Microsoft és a Cambridge-i Egyetem annak idején belekezdett egy közös projektbe, melynek keretében megszületett a DeepCoder, ami egy olyan mesterséges rendszer, ami önmagától képes tanulni.

Alapvetően azért hozták létre, hogy olyan emberek is létrehozhassanak egyszerűbb programokat, akik amúgy nem értenek a kódoláshoz.

Egy programszintézis nevű eljárást használ: új programokat alkot már létező szoftverekből átemelt kódsorok segítségével. Miután feltöltöttek rá egy listát az inputokkal és outputokkal, a DeepCoder magától megtanulta, hogy rakja össze a végeredményhez szükséges kódrészleteket.

Annyira komoly tudással bír a program, hogy a segítségével ezredmásodpercek alatt lehet létrehozni komplett, teljes értékű és működő programokat

Az egésznek az a kulcsa, hogy a mesterséges intelligencia megtanulja, mi mire való, mi mire használható, és így gyorsítja fel a fejlesztései folyamatot.

A jövőben a mesterséges intelligencia rendszerek is így tanulhatnak, fejleszthetik, és képezhetik magukat. Csak akkor lehet gond, ha annyira túlbuzgó lesz a mesterséges intelligencia, hogy utána néz a világháborúknak, a náci lágereknek, a gulágoknak, és az emberiség összes aljas szégyenfoltjának a történelemben.

Ugyanis mi van, ha az objektivitás hajtotta gondolkodásba sem férnek bele ezek a dolgok? Mi van, ha végleg ellenünk fordul?

tudomány technológia technika az emberiség jövője mesterséges intelligencia világvége


Megtekintések száma: 17006





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet