Ijesztő videó mutatja be a Budapest felett gomolygó szmogot

2017. március 2., csütörtök




A drónnal készített videón jól látszik, mekkora a baj, és miért is ennyire veszélyes a szmog.

Hihetetlen vagy sem, de az elmúlt hetekben, hónapokban komolyan elérte hazánk fővárosát is az, ami eddig csak a világ nagyvárosaira volt jellemző.

Egyes nagyvárosok már évtizedek óta komolyan küzdenek azzal, hogy időnként hatalmas szmogfüggöny telepszik rájuk, mely makacsul napokig, bizonyos esetekben hetekig egy helyben maradtak.

Budapest esetében ez különösen rossz hír, hiszen itt a Kárpát-medencében a vidék időjárása nem éppen arról híres, hogy túlságosan szeles lenne, pedig a szél nagyban segítene a szmogos állapotokon.

Az utóbbi időszakban többször rendeltek már el szmogriadót, ami nagyon aggasztó, és a klimatológusok szerint ez még csak a kezdet: hazánkban is egyre több korlátozás várható.

Ráadásul a szmognak nagyon komoly egészségügyi hatásai is vannak, és közvetett módon akár idős emberek életébe is kerülhet a jövő évtizedeiben.

Egy látványos, igen gyönyörű. de egyben elszomorító videót tettek fel a Yotube videó megosztó portálra, melyen fővárosunkat, Budapestet mutatják meg, miközben a szmogban fuldoklott még Január végén.

Az átlagon felüli felvételeket egy drón szemén keresztül láthatjuk. Talán itt az ideje elgondolkodnunk azon, hogy mit lehetne tenni a környezetszennyezés, és a globális felmelegedés ellen?

Többé nem dughatjuk a homokba a fejünket, mert ma már a saját bőrünkön tapasztaltjuk a borzalmas változásokat.

globális felmelegedés globális klímaváltozás tudomány hihetetlen video


Megtekintések száma: 28287





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet