Van élet a halál után? A lélek tovább él, a test elporlad? Újjászületünk, vagy a túlvilágra kerülünk az örökkévalóságba? Visszatérők igaz beszámolói, akik bepillantást nyertek a „túlsó” világba.
Az élet és a halál az emberi lét körforgásának része. Nem lehet senkit megmenteni, az orvosok sem mentenek meg soha senkit, csupán időt nyernek neki, hogy egyszer majd máskor, más módon meghalhasson.
Élet és halál
A halál gondolata mindig is riasztotta, nyugtalanította az embereket. Sokak szerint a vallás kialakulása is ebben rejlik, valamint a halál utáni élet tana is.
Az emberek egyszerűen félnek a haláltól, nem képesek elfogadni, hogy nincs semmi odaát. – állítja sok szkeptikus.
Ugyanakkor azt elfelejtik megemlíteni, hogy rengeteg olyan ember létezik, akik csodával határos módon a halál küszöbéről tértek vissza, és olyan dolgokat, víziókat tapasztaltak, melyek azt bizonyítják, hogy van valami odaát.
Számtalan alaklommal írták már le olyan emberek a tapasztalataikat, akik valamilyen műtét vagy baleset következtében megjárták a klinikai halált – azonban szerencsésen visszatértek az életbe.
Visszatérések, látomások a mennyországból, Isten arcának feltűnése, fénylő alagút a végtelenbe. A beszámolók sokrétűek, de mégis ugyanúgy írják le a túlvilágot, vagyis ennyi ember nem tévedhet, lennie kell valaminek odaát.
Visszatérők túlvilági élményei
Egy 12 éves fiú esete is azt bizonyítja, hogy az élet nem fejeződik be a halállal. A fiúnak egy rutinműtét közben állt le a szíve, és a klinikai halál állapotába került.
Csak a szerencsén múlott, hogy végül az orvosoknak sikerült őt visszarántani az életbe.
„Semmi varázslatos nem volt benne. Olyan volt, mintha aludnál, csak néha fel tudsz kelni, néha pedig nem vagy rá képes. Az élet zajos és színes, a halál viszont az abszolút semmi.” – emlékezett vissza később.
Egy másik férfi, aki legalább 10 percen át hivatalosan is halott volt, arról számolt be, hogy ő is egyfajta semmit érzett, később pedig egy fénylő alagút végén találta magát.
Az alagút végén egy alak állt, akit utólag elhunyt nagyanyjaként azonosított.
Ahogy megindult felé, azt vette észre, hogy hiába közeledik, mégis egyre távolabb kerül. Mire az alagútban teljes sötétség lett, ismét visszahozták az életbe őt.
Szent meggyőződése, hogy ha ott és akkor sikerült volna végigmennie az alagúton, akkor valószínűleg végleg meghalt volna. Lelke eltávozott volna az élők világából.
Meghalunk egyáltalán véglegesen?
Reményekkel teli történetekkel találkozhatunk tehát, amikor a beszámolók azt bizonyítják, hogy a halál pillanata csak egy kapu, amely mögött valami elképzelhetetlenül édes, békével teli világ vár mindenkire.
Egy orvos, Dr. Alexander nem hitt a lélek létezésében. Orvosi egyetemen tanult, olyan emberek körében, akik teljesen materialista felfogásban éltek. A lélek létezését, nem tekintették tudományos ténynek. Mint a legtöbb szkeptikus, a halál utáni élményekről szóló beszámolókat elintézte azzal, hogy ezek csak az emberi elme illúziói. Nézeteit azután változtatta meg, amikor egy bakteriális fertőzés miatt, hét napra kómába esett.
A hét nap alatt számos világot bejárt, köztük a Mennyországot is. Tapasztalatait közérthetően, valahogy így fogalmazta meg:
„A halál utáni élet sokkal valódibbnak tűnt, mint az az élet, amit a Földön töltöttem. Mintha a földi lét, csak egy mesterséges, kavargó álomvilág lenne csupán… A halál után nem vár más, csak tiszta és tömény SZERETET. Ha meg akarjuk érteni az univerzumot, előbb meg kell értenünk a szeretetet.”
Mindenről telepatikusan kommunikáltunk. Nem volt szükség beszédre többé. Nem különült el többé az én és az egész.
A halál utáni élet reménye mindig ott lakozik bennünk, már csak az a kérdés, ki mikor tudja meg, hogy át kell lépnie a másik világba…