Íme, ezek a katolikus egyház és a világ felett uralkodó pápák legfőbb bűnei!

2017. július 8., szombat




Titkok, melyekkel az egyház nem kérkedik...

A katolikus egyháznak rengeteg olyan szégyenfoltja van, melyet a mai napig megpróbálnak a szőnyeg alá söpörni, mintha meg sem történt volna.

Gyakran kapják meg teljesen jogosan azt a vádat, hogy míg felebaráti szeretetről prédikálnak, a múltban hatalmas háborúk, emberéletek ezrei száradnak a lelkükön.

Arról nem beszélve, hogy különös összefonódásaik voltak számtalan megkérdőjelezhető szervezettel. Összeszedtük az egyház legnagyobb bűneit!

Kevesen tudják, de az egyes pápák nem voltak mindannyian szentek, és Istennek valók. XIII. János pápa például hihetetlen mértékben kegyetlenkedett. Ellenségei szemét nem egy alkalommal kiszúratta, a lakosság felét kardélre hányatta pápasága alatt.

A pápák gaztettei azonban nem merültek ki ennyiben, voltak, akik a fiatalokkal kegyetlenkedtek. 964-ben V. Benedek miután megbecstelenített egy fiatal leányt, haladéktalanul Konstantinápolyba utazott a Szent Péter-dóm minden kincsével.

Csak később tért vissza Rómába, amikorra összes vagyonát felélte, és azt, amit az egyház pénzéből rabolt. Végül utolérte a végzete, mert egy korábbi áldozata férje ölte meg több mint 100 késszúrással. Testét végül megszégyenítve egy szemétgödörbe dobták.

VII. István nem volt normális, szó szerint. Ugyanis olyan elmebeteg dolgokat tett, melyek még a hullagyalázás fogalmát is kimerítették. Elődjét ugyanis kihantoltatta - Formosus pápát - és oszladozó testét egy trónusra ültette, majd egyfajta "hullazsinaton" vallatni kezdte a tetemet. Azzal vádolta, hogy adatok meghamisításával lett pápa. Egy tizenéves dadogó diakónus válaszolt Formosus pápa helyett.

Végül bűnösnek találta, ezért megfosztották a ruháitól, már amennyire tudták, mivel az egyre csak bűzlő és oszladozó bőréhez tapadt már akkorra a ruhájának egy része. Végül egy gödörbe temették el, ahonnan később a hívei kiásták, és végül a Szent Péter bazilikába tették végső nyughelyére.

IX. Benedek sem volt az a kifejezetten szent lelkületű ember. Nem elég, hogy az alig 11 évesen pápává lett fiatalember rengeteget rabolt, és erőszakolt, de a gyilkosság sem állt távol tőle. A pápai trónról akkor mondott önként le, amikor unokahúgába lett szerelmes, és el akarta venni őt...

Ismeretes, hogy VII. Gergely pápa tette igazán nemzetközi tényezővé a pápaságot, hozzá fűződik a német császár „canossa-járása” is. Kevesebben tudják, hogy a pápaság világuralmi igényének megalapozása érdekében egész okirathamisító műhelyt üzemeltetett.

VI. Kelemen szintén sajátosan kezelte az egyház dolgait, és az Istenről, valamint Jézusról hirdetett igéket, és történeteket. Mondhatni saját kezében tartotta a dolgokat, ugyanis alaposan megkínoztatta, és elégettette azokat a szerzeteseket, akik olyasmiket állítottak, hogy Jézus szegénységben élt, ez ugyanis nem tetszett neki, mert ellenétben állt az ő fényűző életével, amit nem bírt tudat alatt elviselni.

VI. Orbán nem tudott alkohol nélkül élni, ezt még saját orvosa is feljegyezte. Ezekből a feljegyzésekből kiderült, hogy szinte egyáltalán nem evett, de ivott, mint a gödény. Emiatt nagyon indulatos ember volt, aki gyakran tettlegesen bántotta a bíboros társait, vagy családtagjait.

XII. Gergely nagy szerencsejátékos volt. Olyannyira, hogy a tiarát is képes volt eladni 6000 forintért, hogy a szerencsejátékokból származó mérhetetlen adósságát fedezni tudja. Ilyen egy igazi szent ember, igaz? Később ezt is tetézte azzal, hogy Rómát eladta a nápolyi királynak...

IV. Sixtusnak elképesztően sok-sok fia volt. Kedvence Pietro Riario volt, aki bizarr módon a saját nővérétől született fia. Ijesztő vonzódást tanúsított fiatalemberek iránt is. Engedélyezte Rómában a bordélyházakat, hogy több pénze legyen.

Ezzel nem ért véget a pápák bűneinek egész sora. VIII. Ince száműzte azokat a spanyol zsidókat, akik vonakodtak felvenni a kereszténységet. Halálát úgy próbálta elkerülni, hogy fiatal férfiak vérét ömlesztette magába, akik ettől meghaltak.

II. Gyula tette igazán naggyá végül az egész Vatikánt, mert rengeteget háborúzott, és a szent háborúkból hihetetlen vagyonra tett szert, melyet részben ő, részben pedig az egyházi kincstár nyúlt le a szűkösebb időkre, hihetetlen mértékben felhizlalva az egyházi vagyont.

Döbbenetes, mennyi gaztettek voltak kepések elkövetni a pápák. Az egészből egyértelműen, és jól látszik az, hogy milyen emberek kezében volt mindig is a pápaság, és az egyház. Az Isten által ránk hagyott hit, valamint az emberek reménye...

OSZD MEG másokkal is!

rejtély rejtélyek vallás bizarr vatikán történelem egyház pápa


Megtekintések száma: 160756





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet