Íme, itt a világ legmagasabb ma is élő embere!

2016. október 18., kedd




Sultan Kösen különleges adottsággal büszkélkedhet. Mégpedig azzal, hogy ő az, aki emberként a hétköznapokban a legmagasabbról szemléli a világot. Ugyanis magassága egyedülálló világrekord!

Sultan Kösen már egész fiatalon bámulatos növésnek indult mint minden kamasz, azzal a különbséggel, hogy ő azonban nem állt le a növéssel a kamasz évei után sem.

A világtörténelemben mindösszesen 10 emberről tudunk hivatalosan, akik ekkora magasságot értek el, ám közülük szinte egyik sem él már.

Sultan 2009-ben nyerte el először a világ legmagasabb élő emberének járó Guiness-rekordot.

A másodállásban farmerként dolgozó férfi 2,43 méter magas volt 2011-ben, jelenleg pedig 250 centiméterre nyúlik fel.

Először 2009-ben mérték meg, ekkor lett világrekorder 246 centiméteres magassággal.

Eredetileg ez kínai férfitől, Xi Shun-tól nyerte el a méltó címet, aki 2,36 méter magas volt.

Sultan egyszer azt nyilatkozta A Guiness-rekord bizottságnak, hogy sohasem gondolta volna, hogy valaha bekerülhet a könyvbe, mint rekord, mindig csak álmodozott róla.

Sultan nem magától nőtt ekkorára, és nem is azért, mert túl sok spenótot evett. A férfi gigantizmusban, azaz óriásnövésben szenved.

Gigantizmus esetén a gyermeknél túlzott mértékben termelődik a növekedési hormon, a gyermek nagyon magas lesz.

Szembeötlően nagyobbá válik kortársaihoz képest, ráadásul ezt a látványos növekedést viszonylag gyorsan éri el.

Gigantizmus esetén bizonyos betegségekre való hajlam növekszik, például magas vérnyomás, cukorbetegség, pajzsmirigybaj, szívprobléma.

Ennek ellenére Sultan jó egészségnek örvend, és egy speciális beavatkozásnak köszönhetően úgy tűnik, végleg megállt a növésben. Minden bizonnyal egy jó ideig nem kell azon aggódnia, hogy valaki megdönti a világrekordját.

hihetetlen rekordok hihetetlen emberek rekord világrekord


Megtekintések száma: 60148





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet