A Naprendszerben mai tudásunk szerint nyolc bolygó kering, bizonyos időközönként ugyanakkor felmerül az ötlet, hogy a rendszer távolabbi régiójában egy eddig azonosítatlan égitest is fekszik. Közvetlen bizonyíték egyelőre nincs, viszont egyre több adat látszik igazolni az elképzelést.
A Neptunusz 1846-os felfedezését követően több szakértő is arra jutott, hogy az égitest pályáján túl kell lennie még egy bolygónak.
A keresés egyik kiemelkedő alakja Percival Lowell amerikai csillagász és matematikus volt, aki a feltételezett X bolygót (Planet X) próbálta azonosítani.
A szakértő 1894-ben hozta létre a Lowell Obszervatóriumot, az Uránusz és a Neptunusz mozgására vonatkozó számításai alapján pedig 1915-ben bejelentette, hogy a titokzatos égitest hét földtömegű, de igen alacsony sűrűségű lehet.
Bár utóbb kiderült, hogy Lowell elképzelései hibás számításokon alapultak, a kutató munkája így is nagyban hozzájárult a csillagászat fejlődéséhez.
930-ban a Lowell Obszervatóriumban dolgozó Clyde Tombaugh nem messze az X bolygó egyik feltételezett helyétől a Plutóra bukkant, az égitest tulajdonságai azonban sokban eltértek a hipotetikus X bolygóétól. (Érdekesség, hogy Lowell 1915-ös felvételein a Pluto már felfedezhető, a szakértő ugyanakkor csillagnak nézhette az objektumot.)
Bár a Pluto bolygó mivoltát már megtalálását követően is sokan kétségbe vonták, a Nemzetközi Csillagászati Unió csak 2006-ban minősítette törpebolygóvá az égitestet.
A Pluto azonosítása nem jelentette az X bolygó kutatásának végét, hiszen az égitest tömegében nem felelt meg az elvárásoknak. Egészen az 1990-es évekig, a Voyager űrszondák elhaladásáig kellett várni, hogy a csillagászok többsége arra jusson: a lowelli definíció szerint a feltételezett égitest egyszerűen nem létezhet.
Mégis bujkálhat valami a távolban?
A kilencedik bolygó létezésének ötlete a Neptunusz pályáján túli ismert objektumok számának gyors növekedésével, az 1990-es évektől kezdődően új erőre kapott.
Az érintett égitestek jelentős része Neptunuszon túl keringő jeges objektumok csoportosulásában, az úgynevezett a Kuiper-övben található.
A szakértők körében a vita sokáig elsősorban arról szólt, hogy bizonyos helyi égitesteket, így például az Eris törpebolygót, nem érdemes-e mégis bolygónak tekinteni.
OSZD MEG másokkal is!