Ismeretlen faj falja fel az óceánjainkat? A kutatók egy része értetlenül áll a jelenség előtt

2017. június 24., szombat




Az utóbbi években számtalan olyan tengeri élőlény került elő, hatalmas áradások, szökőárak helyszínén, melyekről a tudomány szinte semmit sem tud. Ismeretlen tengeri élőlények áradata, vagy földönkívüli invázió, ahogyan azt egyes összeesküvés elméletek állítják?

Világszerte érezhetően egyre több furcsa tengeri élőlény kerül elő a mélyből. Mindezt annak ellenére lehet tapasztalni, hogy a vízi élővilág, és ökoszisztéma jelentős része kihalt mára, vagy a kihalás szélére sodródott.

Egyes jelentések szerint például a Csendes-óceán szinte kiüresedett, de a Földközi-tenger és környéke is jelentős környezeti károkat szenvedett az elmúlt években.

Éppen ezért érthetetlen, hogyan kerültek elő olyan lények, amiket soha nem láttak, amikről soha nem készültek feljegyzések, és a biológusoknak sem volt korábban fogalmuk a létezésükről.

Talán egy árnyék ökoszisztémával van dolgunk, mely a "feletet" lévő ökoszisztéma kihalásával szép lassan felszínre került?

Az elmúlt időszak hatalmas áradásainak, szökőár sújtotta területein rendre találtak olyan organizmusokat és entitásokat, melyekhez hasonlót korábban nem.

Több ízben már az is felmerült egyesekben, hogy ezek földönkívüli lények lehetnek, mivel egyes lények elemzése azt mutatta, hogy nagy különbségek fedezhetőek fel a genetikai kódjukban.

Mások szerint ez a jelentős genetikai eltérés "csupán" annak az eredménye, hogy egy zártabb, eddig nem érzékelt ökoszisztéma láncszemei lehetnek.

Világszerte több helyen, így Amerika egyes partszakaszait is ellepték például olyan jégcsap alakú organizmusok, melyek egyetlen élőlényre sem hasonlítanak. Tömegével voltak jelen egyes nagyobb viharok után a partmenti vizekben, és rengeteget partra is sodort a víz.

Ezekből az élőlényekből többet is elvittek laborokba tanulmányozni.

Annyi kiderült róluk, hogy nem rendelkeznek színnel, állítólag képesek világítani, és teljesen ártalmatlanok az emberre.

Az izzótestűeknek csak két nemzetsége ismeretes, amelyekbe tíz faj tartozik. Mindezek szabadon lebegve, főleg a melegebb tengerekben élnek, s hiányzanak az északi és déli hideg tengerekből. De egyes fajok el bírnak viselni alacsonyabb hőmérsékleteket, így a Pyrosoma atlanticum Péron, előfordulhat a Földközi-tengerben is. Az izzótestűek a víz felső rétegeiben, körülbelül 200 m mélységig élnek, a fiatalabb telepek mélyebben, mint az idősebbek.

Olyanok, mint a tengeri uborka, de sokkal több aktivitást mutattak. Később a további vizsgálatok hamar kiderítették, hogy ezek a lények a Pyrosoma nevű fajhoz tartoznak. Azonban módosulhatott a genetikai állományuk, mivel soha nem merészkednek a tengerpartok közelébe.

Bár rendszerint viharok után érzékelték a jelenlétüket a partoknál, az utóbbi időben igen gyakori volt az, hogy "csendes időben" is ott ólálkodtak a területen, ami merőben szokatlan.

Sokak szerint a magasabb óceáni hőmérséklet hozhatta őket a partok közelébe, míg mások komoly óceánok mélyéből kiinduló változásokról beszélnek. A piroszómák egyébként a kutatók szerint a tengeri zsákállatok közé tartoznak, és nagyon ritka fajok voltak korábban.

Jelentős elszaporodásukat a tengerekben, világóceánokban több dologgal is összefüggésbe hozták.

Egyik a melegedés. Azonban feltűnt a kutatóknak, hogy ezek a lények nagy mennyiségben kezdtek el szaporodni, és gigantikus kolóniákat alkotni 2014-től kezdve.

Az óceánok vizének minősége is ekkor tájt kezdett el jelentősebben romlani, bár korábban is folyamatos romlást mértek.

Az oxigénszint jelentős csökkenése egyes elméletek szerint ezen piroszómák terjedéséhez köthető.

Rejtély, hogyan képesek egyik napról a másikra - egyetlen éjszaka alatt - eltűnni több száz kilométeres területekről.

Ami súlyos előjel, hogy ezeket a lényeket minden állat felfalja, miután lebomlanak. Delfinek, teknősök, cápák...stb. Ezek az organizmusok nem is egyetlen egyedként tekinthetők biolgóiai szempontból, hanem sok egyedi organizmus összessége, jól összehangolt működése egy piroszóma.

Rengeteg pletyka és különféle összeesküvés kapott már szárnyra ezekről a lényekről az elmúlt években, masszív feltűnésük és egyre növekvő számuk okán.

Egyesek szerint ez árnyék ökoszisztéma részei, mások úgy gondolják, hogy földönkívüli lények, melyeket néhány évtizede telepítettek ide az idegenek, hogy egy rejtett biológiai hadviseléssel tönkre tegyék az óceánjainknak, így a Föld teljes ökoszisztémáját.

Megint mások szerint nincs semmiféle furcsaság ezekben a lényekben, ha csak azt nem vesszük figyelembe, hogy a tudomány valóban alig tud róluk valamit.

OSZD MEG másokkal is!

tudomány rejtély rejtélyek összeesküvés mélytengeri szörnyek


Megtekintések száma: 112058





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet