Istent játszva: mesterséges embriókat hoztak létre holland tudósok

2021. szeptember 8., szerda




Eddig, és ne tovább?

Az őssejt használatával elért tudományos áttörés nem az emberek vagy állatok klónozását célozza, hanem elsősorban annak megértését, miért végződik vetéléssel számos terhesség a korai időszakban. 

A folyamat kutatása az emberi termékenység tanulmányozását segítheti – idézte a BBC News a Maastrichti Egyetem tudósait.

Ez azonban nem nyugtatta le nagyon sokakban a táplált aggodalmakat.

A legtöbbek szerint ugyanis alapvetően óriási baj, hogy az ember elkezdett a tudomány által Istent játszani.

Valójában ugyanis semmilyen jogunk nem lenne ahhoz, hogy életeket hozzunk létre, vagy épp semmisítsünk meg mesterségesen.

Ez a természet rendjébe való beavatkozás.

Ha ezeknek a kutatásoknak még jobban eteret adnak, és zöld utat engednek, akkor az egy olyan beláthatatlan következméynekkel járó tudományos paradimaváltást eredményez, ami elhozhatja azt, hogy az iylen és ehhez hasonló, etikailag is kérdéses eljárások elfogadottabbak legyenek.

Ezzel pedig idővel megy is ágyazunk az emberi klónoknak, a lelketlen embermásolatok létrehozásának.

Innen már pedig csak egy lépés az, hogy az élet értéke teljesen elinflálódjon a nem is túl távoli jövőben...

A klónozással kapcsolatban sokszor fel szokott merülni az a kérdés, hogy akkor mi van a lelkekkel, ha egyáltalán létezik ilyesmi. Mert hát akkor két ugyanolyan ember létezne. Nos, ez így nem igaz. Az ember ugyanis nem csak genetikai önmaga, hanem a tapasztalatai is formálják egyéniségét.

Rengeteg a kínos kérdés azzal kapcsolatban, hogy miylen hatással lennének az efféle kísérletek és tudományos "áttörések".

vajon az ember így majd végleg el istenül? Vagy éppen mi magunk válunk istenekké?

OSZD MEG másokkal is!

tudomány technika isten genetika techológia


Megtekintések száma: 44184





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet