Istentelenség? A születésig legális lesz az abortusz!

2019. január 25., péntek




A szomorú eseményt még "ünneplik" is...?

Andrew M. Cuomo, New York kormányzója kedden bejelentette, hogy a képviselőház elfogadta a Reproduktív Egészségügyi Törvényt. Ennek értelmében az anyák egészen a születés pillanatáig eldönthetik, hogy megszülik vagy abortálják gyermeküket.

Kedden életbe lépett az a törvényjavaslat, amely értelmében New York államban egészen a születés pillanatáig lehet abortuszt végezni – számolt be róla a dailywire.com. A szomorú eseményt még meg is ünnepelik: a kegyetlen szabályozás “tiszteletére” több helyszín és épület rózsaszín díszkivilágítást kap.

A szóban forgó Reproduktív Egészségügyi Törvény (Reproductive Health Act) a korábbi rendelkezés helyébe lép, amely az abortuszt a 24. hétig engedélyezi és úgy fogalmaz “minden állapotos egyénnek alapvető joga van ahhoz, hogy a terhességet válassza és életet adjon egy gyermeknek, vagy az abortuszt”.

New York állam kormányzója a bejelentés kapcsán kifejtette, véleménye szerint a döntés a progresszív értékek történelmi győzelmét jelenti. Korábbi beszédében annak a tervének is hangot adott, hogy az alkotmány szövegébe is bele kívánja foglalni az abortuszhoz való jogot.

Az új törvény azt is előírja, hogy a munkaadók által biztosított egészségbiztosításoknak kötelezően vállalniuk kell az abortusz finanszírozását valamint az orvos jogává nyilvánítja a döntést, hogy az anya egészségének érdekében mikor ítéli elkerülhetetlennek az abortuszt.

“Ez a törvény egyáltalán nem radikális, az abortuszról szóló döntés mélységesen személyes kérdés” – fogalmazott újságíróknak Liz Krueger, New York állam demokrata párti szenátora, aki a törvényjavaslat egyik előterjesztője volt. Hozzáfűzte még, hogy e törvény elfogadására szerinte “nem kellett volna ilyen sokáig várni”.

A törvény elfogadása elemzők szerint jelképes időpontban történt: ezen a héten van ugyanis a 46. évfordulója annak a Roe/Wade-döntésként ismertté vált legfelsőbb bírósági határozatnak, amely az Egyesült Államokban lehetővé teszi az abortuszt.

OSZD MEG másokkal is!

érdekes durva botrány


Megtekintések száma: 17150





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet