Itt a legújabb orvosi csoda: egy különleges tabletta kicsomagolja magát a gyomorban!

2021. október 10., vasárnap




Közel egy hétig tartózkodik majd a gyomorban, miközben belülről gyógyít, és csillagszerűen szétnyílik.

Az orvostudomány fejlődése tovább szárnyal a 21. században. Elképesztő belegondolni abba, hogy a kezdetleges orvoslástól hova jutottunk alig pár ezer év leforgása alatt.

Eleinte a doktorok különféle spártai módszereket vetettek be azért, hogy a betegek meggyógyuljanak, később pedig a természetet hívták segítségül egy-egy betegség ellen.

Most az orvostudomány egy újabb vívmánya arathat forradalmi sikert.

Olyan tablettát hoztak ugyanis létre, mely képes kicsomagolni magát a gyomorban, méghozzá csillag alakban szétnyílva megkapaszkodni benne.

A gyomorban lassan oldódik fel, közel 2 hét alatt lenne képes folyamatosan adagolni a hatóanyagokat, vagyis akár konkrét kezelési adagokat is bele lehet majd építeni.

Ezzel rengeteg mindennek véget lehetne vetni a jövőben, például a helytelen, vagy nem megfelelő adagolásnak, ami igen gyakran előfordul, és sok beteg halálát okozza évente.

Kevesen tudják ugyanis, de a gyógyszer túladagolásban évente több millióan halnak meg világszerte, ami igen magas szám.

De az ellenkezőjét is sikerülhet ezzel az új tablettával megelőzni: mégpedig azt, hogy valaki ne felejtse el bevenni a tablettáit. Ez ugyanis megint csak csökkentette eddig az egyes kezelések hatékonyságát, és a betegek adagolásában nem lehet néha bízni.

Az új módszer ezt is kiküszöböli. Gyakorlatilag egyetlen tablettát kell bevenni fél hónapra, és az folyamatosan adagolja nekünk a szükséges hatóanyagokat.

Ezután a gyomorsav elemészti annyira, hogy távozzon a megfelelő nyílás felé.

A Science Translation Medicine szerint sertésekben már teljes mértékben pozitív eredményeket sikerült produkálni, bár ez még csak az első lépése annak, hogy az emberi gyógyászatban is bevethessék.

Hamarosan azonban az emberi gyógyítás új lépcsőfokára léphetünk ezzel az újfajta tablettával. Ezzel nullára lehetne csökkenteni a helytelen gyógyszer bevételből származó eseteket.

A kutatók szerint a fejlett világban a betegek 50 százaléka helytelenül veszi be a gyógyszerét, és ezzel az amerikai egészségügynek 100 milliárd dolláros többletköltséget okoznak.

Ráadásul ezek az adatok még rosszabbak a fejlődő országok tekintetében.

Ha az embereken végzett tesztek is sikerrel zárulnak, és a szokásos szabályozási akadályokat is sikeresen veszi az önkicsomagoló tabletta, akkor eljuthatunk oda, hogy a betegek sokkal egyszerűbben, és a kívánalmaknak megfelelően adagolhatják maguknak a gyógyszereket.

Egy sokkal szebb, kevesebb tablettából álló új világ köszönthet majd be a modern orvoslásban.

tudomány orvostudomány


Megtekintések száma: 99620





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet