Itt a Tesla gyilkos technológia: a kínai alternatíva nem csak jobb, de olcsóbb is!

2022. november 3., csütörtök




Elon Musk retteghet? Megfizethető áron a Tesla által kínált technológia?

Elon Musk, és a Tesla emberére akadt. Egy kínai elektromos autókat is gyártó vállalat új terméke ugyanis elindult a tömeggyártás útján.

Sokan csak Tesla gyilkosnak emlegetik, mivel a Nio gyakorlatilag nem csak jobb műszaki adatokkal és teljesítménnyel rendelkezik, de a kínaiakhoz híven sokkal olcsóbb is.

Vagyis ez lehet az Elon Musk cége által gyártott Tesla járművek megfizethető változata.

Az ES8 67 700 dollárba fog kerülni, ami majdnem a fele a Tesla Model X 126 ezer dolláros árának. A Niónak továbbá állami támogatás is jut, aminek köszönhetően hamar az élre törhet az elektromos autók gyártásában.

Nem csak az autó ára teheti komolyan versenyképessé a Teslával szemben, dea teljesítménye is. nem sokban marad el ugyanis a méregdrága Tesla mögött.

Sőt, egyes paraméterekben még kifejezetten jobban is teljesít.

A Nio alapítója már azonnal fel is vázolta, hogy szerinte hogyan is fog a jövő alakulni: Az egyik szerint a Tesla eladásai csökkenni fognak Kínában az új versenytárs megjelenésével, a másik szerint nem torpannak meg az eladások, mert a piac is folyamatosan bővül.

Az azonban igen figyelemreméltó, hogy sokan éppen a Tesláról váltották át a Nio által gyártott autóra.

Vagyis a vállalat közvetlen vetélytársként kezeli a Teslát, és nem titkolt célja, hogy leszámoljon vele a piaci kereteken belül.

Az általuk gyártott ES8 már előrendelhető, hamarosan indul a tömeggyártás, és mindennel fel van szerelve, amivel a Tesla is.

Van benne mesterséges intelligencia, és teljes mértékben személyre szabható a jármű.

Mivel érzékenyen érinti Kínát a légszennyezés, ezért államilag támogatják is a vállalatot, és ezen gépkocsikat, így ez óriási előnyt jelenthet a Teslával szemben.

Emellett az állam a töltőállomások kiépítésével is segít azért, hogy idővel ez se okozzon problémát a tulajdonosoknak, és zökkenőmentes legyen az átállás. 

A Nio a bejelentés után bemutatta saját töltőhálózatát is, amelynek bérlési költsége 19 366 dollár havonta.

Az ES8 tulajdonosok ezeken az állomásokon 3 perc alatt új akkumulátort kapnak a lemerült helyett, továbbá egy mobil egység is folyamatosan úton lesz, és azoknak nyújt segítséget, akik út közben szorulnak töltésre, vagy messze laknak állomástól.

A jövő tehát majd eldönti, hogy a Tesla gyilkos technológia mennyire tör utat magának. Ne becsüljük le a kínaiakat: olcsó és viszonylag megbízható technológiájukkal többször tarolták már le a piacot.

És ne feledjük, másolni profin tudnak!

OSZD MEG másokkal is! 

tudomány technológia technika hihetetlen tesla


Megtekintések száma: 38731





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet