​Ittasan vitte a halálba a barátját a piliscsabai tragédia okozója

2021. április 27., kedd




Most megszólalt a hős buszsofőr, aki elkapta a cserbenhagyót

Hosszú börtönévek várhatnak a vasárnap esti, borzalmas piliscsabai baleset okozójára: a sofőr ittasan felborult kocsijával, utasa a helyszínen szörnyethalt. Információink szerint a két férfi jó nagyon jól ismerte egymást, mindennap együtt dolgoztak, s ezúttal a vasárnap délutánt is együtt töltötték.

Gy. László és N. Ferenc közösen ült be a kocsiba, nem sokkal este fél 8 előtt értek Piliscsabához, ahol egyetlen rossz kormánymozdulat tragédiába torkollott.

A kétszer két sávos úton László nekiment a padkának, amitől a túlsó oldalon húzódó kerítésbe csapódott a kocsija. A mellette ülő Ferenc szörnyethalt. Szinte felfoghatatlan, hogy a sofőr miért nem próbált meg segíteni barátján – ehelyett László megkísérelte elhagyni a helyszínt. Nem jutott messzire.

Amikor kimentem megnézni, mi történt, akkor láttam meg, hogy az úton lefelé halad egy ember, akiről azt mondták a szemtanúk, a kocsit vezette. 

Azonnal utánaszaladtam és megfogtam, de akkor már több száz méterrel odébb járt. Futni nem tudott, tántorgott, vérzett a feje és hátfájásra panaszkodott

. Annyira össze volt zavarodva, hogy azt sem tudta, hol van – emlékezett vissza a Blikknek a szemközti házban lakó Demeter Attila, akinek a sofőr azt mondta, Pestről jöttek és Győrbe tartottak a kollégájával.

Amikor azt kérdeztem, hogy miért kellett ennyire sietni, azt felelte, hogy ő csak 70-nel jött. Mondtam neki, hogy vissza kellene mennie az autóhoz, de ezt nem igazán akarta megtenni. Leült a fűbe, és egy cigire is rágyújtott. Sokkos állapotban volt, ezért nyugtattam, így sikerült rábeszélnem arra, hogy visszajöjjön velem.

Arról nem beszélt, hogy miért akart meglógni, de nyilvánvalóan a felelősségre vonást próbálhatta elkerülni. Így azonban csak még inkább rontott a helyzetén – magyarázta lapunknak a férfi, akivel végül elindult vissza a roncshoz a sofőr. Közben a rendőrök is megérkeztek, akik átvették tőle a teljesen összeroppant férfit. 

Mindez Attila elmondása szerint közvetlenül a baleset utáni percekben játszódott le. Amikor visszaért a kocsihoz, akkor kezdték el kiszedni a beszorult utast. A mentők közel egy órán át küzdöttek az életéért, de már nem tudtak segíteni rajta.

– Azt nem tudom, be volt-e kötve, mert nem elölről szedték ki, hanem valahonnan hátulról. Aztán az egyik rendőr megkérdezte tőlem, hogy biztosan az a személy vezette-e a kocsit, akit visszahoztam – tette hozzá a buszsofőrnek készülő Attila.

Értesüléseink szerint a balesetet okozó férfi családos ember. László, a felesége és a kislánya sokáig a Veszprém megyei Vaszaron élt, de a közelmúltban Pápára költöztek. A férfi az építőiparban dolgozott, az egyik ismerőse elmondása szerint a munkája miatt csupán kéthetente tudott hazajárni a családjához. Elértük a feleségét is, de nem kívánt nyilatkozni.

Információink szerint a sofőr szervezetéből kimutatott alkoholmennyiség alapján Gy. László enyhén ittas állapotban, tiszta tudattal vezetett. Legfeljebb 3-5 deci sörnek megfelelő alkoholt fogyaszthatott.

OSZD MEG másokkal is!


Megtekintések száma: 3588





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet