Japán robotikus Jurassic Parkot épít?

2016. november 20., vasárnap




Japán egy robottechnológián alapuló őslényparkot tervez a nem is túl távoli jövőben. Ráadásul lesz egy óriási előnye a jövő valódi Jurassic Parkjával szemben!

A Japánok beérik egyenlőre a robotikusan, illúzióként legyártott őslényparkkal. Legalábbis ere lehet következtetni abból a nagyszabású tervből, amit Japán jelentett be nem túl régen.

Japán már elkezdett dolgozni rajta

Még mielőtt legyintenénk, érdemes megemlíteni, hogy egy robotok által életre keltett őslénypark is lehet nagyszabású, és legalább olyan látványos, ha komolyan veszik. Ne feledjük el azt sem, hogy Japán igazi úttörőnek számít a különféle elektromos technológiában és a robotikában.

Azt lehet mondani egy enyhe túlzással, hogy az egész világ a Japánok nyomdokaiban lépdel az ilyen irányú kutatások terén.

Bár ma is léteznek már olyan mobil őslényparkok, ahol a lények mechanikus módon vannak mozgatva, ezeknél jóval interaktívabb, igazi életre kelő parkon dolgozik most Japán.

Elmondásaik szerint bár dolgoznak a genetikai élőlények létrehozásának megoldásán is, de sokkal olcsóbb és gazdaságosabb kivitelezés lehet az, ha elektronika, és szupertechnológia segítségével keltik életre a 65 millió évvel ezelőtt kihalt őslényeket.

Óriási előnye lehet egy igazi parkkal szemben

Hihetetlenül hangzik, de óriási előnye lehet egy valódi parkkal szemben egy ilyen mechanikusan „mozgatott” és működtetett parkban. A jövő Japánban látogatható dínó parkjában ugyanis nem kell félniük a járókelőknek és a vendégeknek, mert hiba esetén sem fog bántódásuk esni.

Mivel az álaltok nem lesznek igaziak, így akár közöttük is sétálhatunk majd, amit szintén nem fogunk tudni megtenni, ha valós állatokkal lennénk egybe zárva, akkor ugyanis nagy valószínűséggel eleségnek néznének a húsevő dinosazuruszok, mint amilyen a Velocipraptor, vagy a Tyrannosaurus Rex volt.

Kazuya Kanemaru, a különleges és egyben merész vállalkozás kieszelője szerint ez a park egyszerre lehet majd családbarát, és nagyon biztonságos.

Felhívta a figyelmet egyúttal arra is, hogy egy valódi lényekkel trakított parkban nagy lehetne a különféle fertőzés veszély.

A dínókra leselkedő, dínók korában terjedő vírusokról ugyanis fogalmunk sincs, így az sem kiárt, hogy ne lennének képesek a lényekről átvándorolni az emberre. Sokak szerint ez egy globális, dinoszauruszoktól induló világjárványt okozhat.

Ez pedig megtizedelhetné az egész Földön élő emberi populációt.

Mások viszont úgy vélik, hogy a vállalkozó csak a saját malmára akarja ezekkel a teóriákkal hajtani a vizet, hogy sokkal több támogatója legyen egy ilyen biztonságos és „steril” parknak, mint egy valódi Jurassic Parknak.

Sok kutató szerint azonban tényleg megvan a veszély, még ha kicsi is, hogy a dinoszauruszok feltámasztásával, velük együtt véletlenül egy időbe zárt szuperbaktériumot is feltámasszunk, és magunkra szabadítsunk.

tudomány technológia technika jurassic park


Megtekintések száma: 105972





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet