Járdába épített fényjelző előzheti meg a jövőben a baleseteket

2017. február 19., vasárnap




Egy holland találmány új módon előzheti meg a baleseteket, gázolásokat.

Az elmúlt években több érdekes fejlesztésen akadt meg a szemünk, gondoljunk csak a forgalom felett közlekedő nagyvárosi buszokra, melyeket Kínában, és a hírek szerint már Japánban is fejlesztenek, vagy eszünkbe juthat az átlátszó mágneses vonat, mely úgy illik bele a tájba, mintha ott sem lenne.

Ugyanígy említésre méltóak a Tesla önvezető járművei, vagy azok a motorháztetők, melyekre az elütött emberek, állatok és tárgyak feltapadnak, így csökkentik a gázolás veszélyét, és a haláleseteket.

Most egy új, holland találmány került a célpontba, mely forradalmi módszerrel próbálja elejét venni a baleseteknek, és a gázolásos eseteknek.

A holland Bodegraven-Reeuwijk városka illetékesei döntöttek a szintén ottani HIG Traffic Systems cég platformjának alkalmazása mellett, ennek eredményeként pedig néhány kereszteződésben már meg is jelentek a rendszer fő részét képező LED-sorok.

Nagyon egyszerű, mégis nagyon hatékony megoldás az egész, amin alapul.

A hagyományos lámpák mellé helyezve a járdába építettek be egy vonalat, mely fénylően világít, , és valós időben mutatja a lámpa állapotát.

Ha nem lehet átmenni az úttesten, akkor piros, ha pedig át lehet már menni, akkor azonnal zöldre vált.

Főleg a figyelmetlen, telefonjukat nyomkodó járókelők miatt lett kiépítve, ugyanis sok baleset adódik abból, hogy gyakran figyelmetlenül a mobiljukba mélyedve lépnek le egyesek az úttestre.

Azonban a megoldás nem csak rajtuk segíthet, hanem ténylegesen képes lehet csökkenteni a gázolásos balesetek számát, mivel nagyon könnyen észrevehető.

Ez az újítás ugyanis látható azok számára is könnyen látható, akik lefelé, az okostelefon vagy bármilyen egyéb hordozható kütyü kijelzőjére bambulnak, nem figyelve a körülöttük lévő környezetre, vagy csak egyszerűen figyelmetlenek.

technológia technika érdekes érdekesség


Megtekintések száma: 153261





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet