Járványveszély Európában és Magyarországon: jönnek a trópusi betegségek a szakértők szerint!

2019. május 1., szerda




Állításuk szerint nagy a baj, és a vírusok már itt vannak. Franciaországban és Olaszországban már pusztítanak az egzotikus lázzal járó fertőzések, a kullancsok által terjesztett Lyme-kór előfordulása pedig 400%(!)-kal emelkedett!

Egyre több kutató aggódik azokat a friss eredményeket látva, melyek az Európában jelenlévő vírusokról, fertőzésekről adtak átfogó képet.

Ezek alapján ugyanis jól látszik, hogy hamarosan akár egy nagyobb járvány is végigsöpörhet a kontinensen.

A kutatók szerint a szúnyogok és egyéb vérszívók már itt vannak, melyek halálos kórt hordozhatnak magukban.

Ez részben a menekültek beáramlásának, részben pedig a klímaváltozásnak “köszönhető”.

Az új kutatás megállapította, hogy nagyon gyorsan terjedhetnek Európa északi részei felé a trópusi betegségeket, köztük a csikungunya- és dengue-lázat, valamint a kullancstól származó agyhártyagyulladást hordozó kórokozók a globális felmelegedéssel.

A tanulmányt a Klinikai Mikrobiológia és Fertőző Betegségek Európai Kongresszusán ismertették Amszterdamban.

Európában tehát elmondásuk szerint olyan kórságok ütötték már most fel a fejüket, amire az itteni embereknek semmiféle immunitása nincs.

Mi több, ami a legrosszabb. az egészségügyi rendszer ezekre a betegségere fel sincs készülve.

Egy járvány kitörése esetén pedig rengeteg ember eshetne áldozatul ennek a “fejetlenségnek”.

A hosszabbra nyúló meleg évszak kedvez a trópusi betegségeket terjesztő rovaroknak, tágabbra nyitja előttük az időablakot. Meg kell tanulnunk a leckét, melyet a nyugat-nílusi láz közelmúltbeli, észak-amerikai és a csikungunyaláz karib-térségbeli, franciaországi és olaszországi kitörése tanított

– mondta Giovanni Rezza, az olasz Közegészségügyi Intézet Fertőző Betegségek Osztályának igazgatója, a tanulmány egyik készítője.

A kullancstól származó agyhártyagyulladás – TBE – és a Lyme-kór terjedésére már most alkalmas az európai éghajlat.

Az Európai Unióban évente 65 ezerre becsülik a Lyme-kóros esetek számát, a TBE bejelentett eseteinek száma 400%-kal emelkedett.

Ez komoly probléma lehet az elkövetkező években.

Sokan pedig már most egy európai járvány kitörésétől tartanak, ami megakadályozhatatlan lesz, és rengeteg ember életébe kerülhet.

tudomány életmód járványok veszéy


Megtekintések száma: 43581





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet