Jégkrém és fagyi reggelire: okosabbá tesz, de hogyan?

2016. november 26., szombat




Japán kutatók által állapították meg a tényt, hogy a jeges desszert reggeliként fogyasztva okosabbá tesz minket. Azt is elmondjuk, hogy hogyan, és miért!

Már-már hihetetlen, amit Japán tudósok állítanak, pedig minden tudományos alapjuk megvan az állításuk alátámasztására, így talán érdemes lehet hinni nekik.

Arról van szó, hogy a netet és a tudományos világot valósággal sokkoltak azzal a kijelentéssel, hogy azt állították: a reggelire fogyasztott jégkrém okosabbá tesz minket, és javítja az agyi funkciókat.

Az elhízás gondját ugyan nem oldja meg, sőt, éppen hogy rátesz még egy lapáttal, ellenben állítólag tényleg rendkívüli agyai kapacitásnövelő hatása van.

A kutatás végző professzor, Yoshihiko Koga, a Tokióban található egyik egyetem munkatársa és kutatója végezte el azt az átfogó kutatást, mely kihozta ezt az eredményt.

Az általa áttanulmányozott szokások, mérések és statisztikai adatokat végül konkrétabb kísérletekbe is beültette. Az eredmények azt sugallják, hogy a reggelire elsőként fogyasztott jégkrém növeli a koncentrációs képességet, és a fókuszt.

Yoshihiko nem pusztán a vakvilágba beszél, komoly tudományos és klinikai tesztek bizonyítják állítását. vagyis ténylegesen jótékonyan hat a reggelire fogyasztott jeged desszert az agyunkra, gondolkodásunkra.

Két csoport volt. Egy kontroll csoport, és egy olyan csoport akikkel reggelire jégkrémet etettek. Ezután mindkét csoportot arra kérték, hogy számítógépen oldjanak meg különféle feladatokat.

A jégkrémmel etetett kontroll csoport sokkal jobb eredményeket produkált, mint a másik csoport.

A mentális képességek egyértelmű javulása a reggel elfogyasztott jégkrémre volt visszavezethető. Sokkal jobban fogott az agya azoknak, akik ettek ilyet, mint azoknak, akik nem.

A kérdés persze azonnal felmerült mindenkiben: hogyan, és mi okozta pontosan ezt a hatásfokjavulást az agyban a jégkrém kapcsán?

A választ talán páran sejthetik, tulajdonképpen nincsen túl nagy trükk a dologban, néhány régóta sejtett, vagy köztudott dologra világít rá az klinikai tesztek sora. A teszteket hideg vízzel is elvégezték. Észrevették, hogy itt is volt koncentrációs képesség javulás, de nem akkora mértékben, mint a jégkrém esetében.

A tudósok szerint azért, mert az egész jelenség a reggeli tápanyagbevitellel és az étel hőmérsékletével lehet kapcsolatban. A hideg ételek alapvetően megnövelik reggel az éberségünket, mivel felfrissülünk tőle, jobban fölébreszti a szervezetet.

Ugyanakkor a jégkrém azért ért el nagyobb eredményt, mint a jeges víz, mert több volt benne egyrészt a tápanyag, másrészt rengeteg volt a cukortartalma. A cukornak pedig van rövidtávon egy bizonyos mértékű agyserkentő ereje, lásd szőlőcukor.

A szervezetnek rengeteg glükózra van szüksége a működéshez, és ha ez hiányzik, sokszor az agyunk nem fog eléggé, és koncentrációs zavarok, fókuszhiány léphet fel.

A kísérlet arra mutatott rá, hogy mennyire fontosak is a cukrok a szervezetnek, és hogy a jövő diétáinak nem a cukorral kell feltétlenül farkasszemet néznie, hanem a szénhidrátokkal és a zsírokkal.

tudomány egészség orvostudomány


Megtekintések száma: 45880





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet