Jézus előre látta, hogy a HAARP időjárás befolyásoló rendszerrel fogják tönkretenni a Földet?

2022. március 26., szombat




Máté evangéliumának egyes szakaszai, és más evangéliumok utalhatnak rá.

A világ egy Isteni terv részeként halad előre, és minden eleve elrendeltetett? Ha igaz az alábbi teória, akkor ez mindenkiben óhatatlanul is felvetődik.

Jézus ugyanis előre láthatta, hogy meg fogják építeni a HAARP antennarendszert, mellyel később a globális időjárást kezdik majd el módosítani, az ionoszférában végrehajtott változtatásokkal.

Ez egy igen furcsa, elsőre talán bizarrul hangzó elmélet, pedig többen is átolvasták a Biblia megfelelő részeit, és megtalálták benne az összefüggéseket.

Szerintük Máté evangéliumának egyes szakaszai éppen ezekről a dolgokról írnak, mely előre vetítheti, hogy az isteni terv részét képezhette mindig is a HAARP, és óriási szerepe lehet Jézus Krisztus második eljövetelében is.

Ne feledjük, hogy a Jelenések könyve - mely részletesen leírja, hogyan következik be a végítélet - szerint hatalmas földrengések lesznek, megnyílik a pokol, és még a holtak is feltámadnak.

Egyes elképzelések szerint a földrengéseket valójában nem más fogja okozni, mint a HAARP antennarendszer, mely az elmúlt években is rengeteg bizarr kataklizmát okozott a Földön.

Csak az elmúlt 10 évben 12 új felhőfajtát azonosítottak, és írtak bele a hivatalos felhőatlaszba. Ez nem lehet véletlen, és egyértelműen a HAARP ténykedésének lehet a műve.

Máté evangéliuma így ír róla:

"Jézus így válaszolt nekik: "Vigyázzatok, hogy meg ne tévesszen valaki titeket! Mert sokan jönnek majd az én nevemben, és ezt mondják: Én vagyok a Krisztus! - és sokakat megtévesztenek."

"Fogtok hallani háborúkról, és hallotok háborús híreket. Vigyázzatok, meg ne rémüljetek, mert ennek meg kell lennie, de ez még nem a vég. Mert nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad, éhínségek és földrengések lesznek mindenfelé."

Ez egyértelmű utalás arra, hogy mi várható. Sokak szerint maga Donald Trump lehet az, aki majd reménnyel tölti el az emberiséget, ahogyan tette is a hivatalba lepése és megválasztása idején.

És ő az, aki valójában nem azt fogja tenni, amit mi emberek hiszünk, hogy tesz.

Felrúgta a klímaegyezményt, módszeresen az olajipar pártjára áll, és tönkreteszi ezzel a világunkat. Rengeteg környezetvédő szerint ő az, aki már meg is írta a bolygónk halálos ítéletét, és ő maga lehet az Antikrisztus.

A HAARP majd a jövőben - a nem túl távoli jövőben - egy óriási kataklizmát fog szándékosan okozni. Amerika érdekei azt fogják diktálni, hogy számtalan nem kívánt nemzetet töröljön el a Föld színéről.

Jézus ezt pedig előre látta, és a Biblián keresztül "nyomokat" hagyott, melyek figyelmeztetnek a közelgő vészre - állítják.

Hogy ez így lesz-e, nem tudni. Ha néhány éven belül még több pusztító erejű földrengés lesz, és az időjárás globális szinten a jelenleginél is kiszámíthatatlanabb lesz, ajkkor az előre jelezheti a jóslat megvalósulását. De lehet akár puszta véletlen is…

OSZD MEG másokkal is!

rejtély rejtélyek összeesküvés vallás jézus haarp biblia kataklizma antikrusztus


Megtekintések száma: 259433





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet