​Jézus mesterséges intelligencia klónja figyelmeztetett: jöna világvége

2023. október 2., hétfő




Tudósok hozták létre, bár ne tették volna… Apokaliptikus dolgokat nyilatkoztatott ki…

George Durendal egy természetes nyelvi feldolgozó rendszert használt az ősi szavak replikálásához a szöveg pontos másolása nélkül.

A technológia úgy lett programozva, hogy három témában írjon, melyek a pestis, Caesar és az idők végezete volt.

A mesterséges intelligencia által alkotott szentírás tele van hibákkal, a használt főnevek fele az “Úr,” de egyesek félelmetesen hasonlítanak a Bibliában feltüntetettekre

-írja az ÚjVilágtudat.

Az MI Jézus augusztusban mintegy 30000 szóból álló szentírást hozott létre.

Amikor a “pestisről” írt, az MI úgy kezdte a passzust, hogy “A pestis lesz az atya a világon; és ugyanez az én népem, hogy nagyobb legyen a Seregek Ura szájában.”

Úgy tűnik azonban, hogy a szöveg a vége felé kisiklik, ahol a rendszer egy mondatban többször használja az “Úr” kifejezést.

“Az Úr pedig mondá néki: Uram, tudjuk, hogy az Úr az Úrra esküszik az Úrban, és nem teszünk hamis tanúbizonyságot az Úrban,” – olvasható a szövegben.

A következő írások “az idők végezetéről” szólnak, amellyel kapcsolatban a hagyományos Biblia a Messiás és a világ végének eljöveteléről beszél.

Itt a mesterséges intelligencia elég furcsán fogalmazott.

“És aki meghalt, az Úr szolgája odajött hozzám, mondván:

Ember fia, szól nektek mindazoknak, akik a pusztában laknak, és megmenekülnek az Úr, papjai és fiai határán, a hét bárányon és a fenevad hét helyén, mások pedig sabbath napjain.”

De a szövegben számos hiba jelenik meg, mint például: “És amikor bejött Isten házába, és ezt mondta a főkapitánynak, és a patak kapuja, a papok és a pappá tett kövér, és feleséget adtak neki, és munkáját a tengerbe vetették.”

A mesterséges intelligencia utolsó témája “Caesar” volt, aki Jézus idején római császár volt.

“Az írástudók és Izráel fiai összegyűltek a Lévitákkal és a Beth Semes férfival, aki Józsaé fia volt, Júda királya, és felakasztották őket Krisztus testének fején keresztül, és engem küldtek,”

– írta az MI.

Az MI Jézus csak egy a sok rendszer közül, amelyeket természetes nyelv írására programoztak.

A kutatók megtanították a számítógépeket olyan zene és művészet előállítására, amelyek néha megkülönböztethetetlenek az emberi alkotásoktól.

Mit gondoltok?

Valóra válhat-e a valami Jézus Mesterséges Intelligencia klónja által jósoltak közül?

Valóban “öntudatra ébredhetett a szellem a palackban”?

Sokak szerint nem kell teljesen komolyan venni, mások azonban komoly aggályokat fogalmaznak meg ezen rendszerekkel kapcsolatban.

Korábban már mi is írtunk róla, hogy egyesek például a mesterséges intelligencia kutatásban látják a digitális Antikrisztus eljövetelét.

Csak ne legyen igazuk!


Megtekintések száma: 94730





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet