Jézus vérvonala: a Meroving-ház végső titka az emberiség titka

2023. augusztus 15., kedd




Mi történne, ha kiderülne az emberiség legféltettebb és egyben legsötétebb titka, amit a Vatikáni Titkos Elvéltár fiókjainak mélyére süllyesztettek?

A Sion-rend védi Jézus ma is élő leszármazottait?

Hol élnek, miért alakultak meg? Alig tudni valamit a rendről, és ez ma is így van.

Az viszony nyilvánvaló, hogy egy borzalmas titkot is őriznek, mely az egész kereszténység végét jelenthetné.

A titok állítólag a Vatikáni levéltárban is megtalálható, és egetrengető kérdéseket vet fel a Bibliában leírtakkal kapcsolatban.

A hagyomány szerint a rend Jézus és felesége, Mária Magdolna vérvonalát védelmező titkos társaság, amely egykor a templomos lovagrenddel karöltve biztosította, hogy Isten fiának utódai biztonságban legyenek.

Keresztény hívők számára ez a történet rögtön több sebből vérzik: először is, Mária Magdolna hivatalosan nem volt Jézus felesége, pláne nem szült neki gyereket (a Sion-történet szerint viszont igen, egy Sára nevű kislányt, akinek neve héberül királylányt jelent).

Azt, hogy ténylegesen mi alapján kerültek be a szent szövegek a Bibliába, és mi alapján lettek "kegyvesztettek" más iratok, már soha sem fogjuk megtudni – mindenesetre tény, hogy számos apokrif irat, köztük néhány evangéliumnak nevezett mű, mint például Júdás, Tamás, vagy Mária Magdolna evangéliuma is fennmaradt.

Ezek mind etsznek oylan utalásokat, amik némileg besározzák a mesissá történetet.

Az apokrif iratok több helyen is ellentmondanak az egyház hivatalos tanításának: a Bibliában Mária Magdolna szerepe teljesen más, és a gnosztikus iratokban Jézus élete is több vonatkozásban másként szerepel, mint a négy kanonizált evangéliumban.

Mária Magdolna egyébként a Biblia szerint a galileai Magdala városból származott, egy vagyonos családból. A keresztény hagyomány sokáig prostituáltnak tartotta, de ez egy félreértésből származik: Szent Hippolit római püspök az Énekek éneke magyarázatában azonosította Magdalai Máriát azzal a nővel, aki Bethániában kente meg Jézus lábát és fejét.

Arról, hogy mi lett Mária Magdolnával Jézus feltámadása után, igencsak keveset tudunk. A Biblia szerint Epheszoszba menekült Jézus anyjával, Máriával és Arimathiai Józseffel, aki könnyen lehet, hogy rokonságban állt a megváltóval. Állítólag ő az, aki a Szent Grált is magával vitte később Britanniába.

A gnosztikus iratok arról szólnak, hogy Mária Magdolna Józseffel Marseilles-be ment, és itt szülte meg gyermekét, Sárát, majd valahol a mai Aix-en-Provance környékén élte le hátralévő éveit.

vagyis léteznek Jézusnak ma is élő leszármazottai.

Őket pedig a Sion-rend védi.

Jézusnak akár már több ezer leszármazottja is lehene. Kérdéses, ebben az esetben hogyan tudná a rend hatékonyan megvédeni mindannyiukat.

Az is kérdés, hogy vajon ezek a leszármazottak tudnak-e a saját kiválasztottságukról, vagy egyfajta elnyomott amnéziában vannak, azaz nem is ismerik a saját múltjukat.

Az biztos, hogy Jézus vérvonalára mind a mai napig nem akadtak rá, így a kereszténység továbbra is fennáll és létezik.

OSZD MEG másokkal is!

rejtély rejtélyek összeesküvés vallás jézus


Megtekintések száma: 62750





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet