​Jézussal beszélt a halál után, majd visszahozták őt az életbe: elképesztő beszámolóval jött vissza

2023. június 8., csütörtök




Mary történetével még az orvosok sem tudnak mit kezdeni.

Szóról szóra fel tudta idézni azt is, amikor a teste felett megállapították a halál beálltát, noha ez elvileg lehetetlen lenne!

Egy nagyon megható, egyben megrázó történet került napvilágra, mely berobbantotta az internetet.

Nem véletlen, mert a szóban forgó személy által elmondottakra nincs magyarázat, nem csak tudományos, de paranormális szempontból sem.

Ugyanakkor ez lehet az egyik legerősebb történet amellett, hogy valóban van élet a halál után.

A halál nem végleges, hanem egy folyamat része. A lélek ilyenkor elengedi a test börtönét, de egy ideig még “visszahívhatók” vagyunk ebbe a testbe.

Legalábbis egyre több idegtudós így vélekedik, sokuk látott már ugyanis csodálatos visszatéréseket az elméletileg visszavonhatatlan klinikai halálból…

Egy Mary nevű nő egy súlyos fejsérülést követően zuhant nagyon mély kómába, majd vált végleg agyhalottá.

Pontosabban csak az orvosok gondolták ezt, hiszen ezt követően klinikailag is halottnak nyilvánították, senki sem gondolta, hogy még valaha valami csoda folytán visszatérhet az életbe a halálból.

Mary lelke mégis erős volt…

Utólagos elmondása alapján Jézussal találkozott és egy ideig saját testét is látta, miközben a műtőben lebegett, súlytalanul, mintha csak az űrben lenne.

“Nagyon vissza akartam térni az életbe, és rendkívül kétségbeesett és dühös voltam” -mesélte Mary.

Egy elképesztően szép és világos helyen ébredtem, ahol mindenfelé fény áradt a fű pedig zöld volt.

Egy fehér ruhákba bugyolált alak ölében feküdtem, mérhetetlen nyugalom árasztotta el a testemet – mesélte Mary, aki meg van győződve arról, hogy maga Jézus volt az, akinek az ölében megpihent.

Először azt gondolta, hogy rég elhunyt apja, csak fiatalabb “korából”, aztán az 1981-ben elhunyt első férjét vélte felfedezni a sötét hajú, szakállas alakban.

Aztán tudta már, hogy maga Jézus.

Nem szól semmit, de mégis mintha beszélt volna hozzá. Nem volt szükség a szavakra, hogy megértse az üzenetét, hogy vissza kell térnie az életbe.

A műtőhelyiségben tartózkodó orvosok beszélgetéseinek nagy részét egy az egyben vissza tudta idézni Mary, amire a mai napig nincs magyarázat egy elvileg a klinikai és agyhalál állapotában lévő öntudatlan nőnél…

OSZD MEG másokkal is!


Megtekintések száma: 91873





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet